Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)
Máramaros megye 1549
Az egytelkes nemesekről az 1548. évi rovásadójegyzék ad számot: 249 családfőről. 1 39 helységben írták össze őket, helységenként 1—21 közti számban; 15-nél többet csupán Szerfalván és Budfalván. Településeik legnagyobb része Sziget környékén feküdt, elsősorban attól délre, köztük a legnépesebbek is; a többi a Visó és az Iza, nyugaton pedig a Talabor (és a Nagyág) völgyében húzódott meg. 2 A nyugati keresztény egyház intézményeit a máramarosi birtokosok között a huszti vikárius és a remetei pálosok képviselték (összesen 9 portával), az ortodox (gör. kel.) egyházat a körtvélyesi kalugyerek és 3 helyi pópa (együtt 10 portával). Egyházi kézen volt a megyei porták 2,3%-a. Porta % 100 portán felüli birtokok 205,5 25,4 11—100 porta közti birtokok 261 32,2 0—10 porta közti birtokok 343,5 42,4 Összesen 810 100 A megye 75 pusztatelke közül különösen Técsőn és a közeli Uglyán írtak össze viszonylag sokat. Portaarányukon felüli pusztatelkeik voltak a kisbirtokosoknak: ugyanakkor jó néhányuk birtokán egy sem akadt, akár 4—8 porta mellett sem. A huszti uradalomban ezzel szemben feltűnően kevés telek állt pusztán. Jelentősebb égéskárról (4 égett telekről) csupán Técsőn készítettek följegyzést, másutt csak l-l elszórt tűzkárosult adódott. 3 Máramaros 174 „szegénynek" minősülő jobbágyából 165 esett a huszti uradalom 4 városára, portaarányukhoz viszonyítva a legtöbb Hosszúmezőre és Técsőre; Huszton ugyanakkor egyet sem minősítettek szegénynek. A falutelepüléseken ezzel szemben — elhanyagolható kivételeket leszámítva — a szegény sorsúakat zsellérekként vették fel: összesen 31 -et, helységenként 1—3 közti számban. Egyetlen zsellért sem találtak a középbirtokosok közül Brodarith, Drágfyné és Kricsfalusy jószágán. Az összeírok 108 újonnan települt jobbágyot regisztráltak, az átlagos arányon felül 2 királyi mezővárosban (8-at Hosszúmezőn, amelynek, talán pusztulás következtében, alig volt portája, de annál több a szegénye, továbbá 13-at Técsőn). Néhány szerényebb birtokos (így Dolhayné, Pesthy András vagy a körtvélyesi kalugyerek) ugyancsak csekély számú portájukat meghazudtoló mértékben tarthattak faluikban újonnan megtelepült jobbágyokat. A megyében működő majorságokról az összeírásból csak bizonytalan képet nyerhetünk. Az „all." rovaton fölvett 79 egység (28 helységben), valamint 4 további helység meghatározatlan számú „curia nobilitarisa" nem utal mind allodiális gazdálkodás színterére. Az összeírok csupán 8 helységben jegyeztek föl l-l „allodiumot", nagyobb részben középbirtokokon (Brodarith, a Dolhayak és Kun László faluiban), s mellettük 3 kisbirtokon is (az utóbbiak közül kettő egyházi 1 Magyar Országos Levéltár (E 158.) Conscriptiones portarum XXI., a 3 egykorú jegyzék közül sorrendben az utolsó. 2 Az 1542. évi rovásadójegyzék (ugyanebben a kötetben) 151 román egytelkes nemest sorol föl, 29 helységben. — Az itt feldolgozott 1549. évi dica 19 helységben említ curiae nobilitarest (néhol számuk megadása nélkül). A nemesi kúriák az „all." rovatba kerültek ugyan (1. alább), de bizonyosan volt köztük egytelkes-nemesi gazdaság is; jórészt olyanok, amelyek a fent említett (1549-i) számbavételben amúgy is benne foglaltatnak. 3 A portákon kívüli személyekre, egységekre vonatkozóan a másolatban fennmaradt összeírásunkból nem nyerhetünk egészen pontos képet; több községbeli birtokos esetén ugyanis a zsellérek, pusztatelkek stb. számát a szöveg rendszerint a helységbeli adatok végén, az utoljára felsorolt birtokoshoz kapcsolva adja meg, holott a följegyzett zsellér (és más) családfők több tulajdonos birtokához is tartozhattak, máskor pedig csak egyéhez ugyan, de nem okvetlenül az utoljára fölsoroltéhoz. Emiatt voltunk kénytelenek a táblázatban valamennyiüket egyenlő arányban megosztani a birtokosok között.
