Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)
Külső-Szolnok megye 1561
A rovásadóösszeírók 7 helységet minősítettek pusztának (a megye déli részén, valamint Szolnok vára körül fekvőket), és további 6-ról nem tudtak adatokat szerezni a faluk küldötteinek távolmaradása miatt. Szegény (adózás alá nem eső) lakókat vagy pusztatelkeket csupán esetlegesen (3 helységben) tüntettek fel. Külső-Szolnok megye középkori mezővárosai közül a 16. század közepére — a törökké vált Szolnokon kívül — már csak Mezőtúr maradt igazán városi szinten (az összeírás egyedül ezt nevezi oppidumnak), bár rajta kívül még Varsányban is meglehetős számú lakosság élt (Mezőtúron 295, Varsányban 51 portát jegyeztek fői). Kengyelnek már csupán kisszámú volt a népessége, Fejéregyháza pedig pusztán állt. Szolnok adatainak följegyzése szóba sem kerülhetett. A többi helység közül Kunszentmártonban, Túrpásztón és Túrtőn találtak 30-nál több portát. A két jelentős városon — láttuk — a megye két legnagyobb birtokosa osztozott, a legnépesebb helységeken — töredékrészeket leszámítva — a váradi püspök és 3 középbirtokos família. A rovásadójegyzék 14 helységére vonatkozó számadat-információk összevethetők az ugyanazon évben készült gabonadézsma-jegyzék adataival: bár a ténylegesen gabonatizedet fizetők száma alatta maradt a portákénak (438:480), de a gabonaterméssel — ha még oly csekéllyel is — rendelkezők (135 kereszténypénzt fizetőt beszámítva) csaknem 20%-kai többen voltak, mint amennyi a porta (573 ^O). 1 Két korábbi (1552, illetve 1553. évi) rovásadó-összeírás, 2 továbbá az 1548., 1557—58. és 1571. évi török adóösszeírások, 3 valamint az 1561. és 1563. évi dézsmák 4 adatsorai azt bizonyítják, hogy Külső-Szolnoknak az 1540-es években még igen számottevő úrbéres népessége az 1552. évi hadjáratok idején jutott demográfiai mélypontjára, s attól kezdve újból lassú, de folyamatos gyarapodás következett. Két 1552. évi dicajegyzékbe összesen 8 megyei adózó helységet és 11 pusztát vettek csak föl. Az utóbbiak nagy része 1553-ban már adózott, de még a későbbi éveknél jóval alacsonyabb portaszámmal. Az 1548-i és az 1560. utáni adószámok a legmagasabbak. Az 1561-ben portaadatok nélkül fölvett helységek, valamint a jegyzékből hiányzó 3 Tiszán inneni település (Szolnok, Várkony, Vezseny) népességére az 1571., illetve az 1548. évi török összeírásokból következtethetünk. Ezekben a demográfiailag igen kedvező években a 9 helység területén 288 adófizetőt regisztráltak. A hódoltsági viszonyok között a dél-alföldi birtokosnemesség, tudjuk, állandóan cserélődött; így az 1561-ben jegyzékbe vett Külső-Szolnok megyei birtokosoknak is csak kis része (46 közül 14) viselt azonos nevet az előző századokban ott birtokos elődökével (ideszámítva az egyháziakat és a királyt is). A két legnagyobb birtok urai közül a zalai eredetű Kerecsényi László gyulai várkapitány, aki ez idő tájt a környező megyéknek is számos jószágára tett szert, csak 1560 körül szerezte itt meg Kállay Farkas mezőtúri és varsányi portáit. A két város másik fele (egykor Parlaghy- és Corvinrész) már jóval korábban lett a gömöri származású báró családé, a Derencsényié. Olcharovith Demeter — délszláv vidékről érkezett és újonnan nemességet nyert gyulai vitéz — további egyházi (tiszaföldvári apátsági, ill. csanádi káptalani) meg kincstári (köztük kunsági) településekhez jutott hozzá. Pörös Boldizsár — ugyancsak hódolt dél-magyarországi megye birtokosfamíliájából való úr—jószága nagyobb részét az a népes kun helység (Szentmárton) jelentette, amelyik már Mohács 1 Magyar Országos Levéltár Reg. decim. (E 159.) comit. Szolnok, 1561. — A rovásadószedök a portákon kívül más egységekről alig adnak számszerű adatokat. 2 Magyar Országos Levéltár (E 158.) Conscriptiones portarum LXIV., XVI. 3 Vass E.: A szegedi és csongrádi nahije 1548. évi török adóösszeírása. Szeged, 1979. 66. s köv. — Velics A.—Kammerer E.: Magyarországi török kincstári defterek. II. Bp. 1890. 203. — Győrffy L.: Adatok az Alföld törökkori településtörténetéhez. Szolnok, 1956. 14. s. köv. 4 I. h. 1561., 1563.
