Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)
Bevezetés
valamint Pozsonyban való tartózkodásának kellett kitelnie, igen kis tételekben került elköltésre, január 8. és február 26. között. A legnagyobb — de néhány forintot ugyancsak meg nem haladó — tételek a sáfár kezébe kerültek, aki az úri társaság élelmezését irányította. Ugyanilyen nagyságrendű költség ment két ízben takarmányra, egy ízben fűszerre, valamint 1 ajándék gyűrűre. A többi kiadást egyéb élelem, (egyebek közt déligyümölcsök, ostya, rizskása, nádméz), azután bor és takarmány vásárlása jelentette, s mellette az utazással járó költségek, azután iparcikkek vétele (sok lábbeli, kevesebb textília, edény, világító- és írószer, fémáru, a lakáshoz bútor, szerszámok, továbbá ipari és más munkadíjak — főleg lábbelik és egyebek javítására), valamint a tüzelő, a mosás, a fürdés és fejmosás, az orvosok és végül a szórakozás költségei: az utóbbiak 3 alkalommal, egyszer Zrínyi, kétszer más vendégek fogadásakor, hegedűsök, síposok, discantorok teljesítményéért. 143 forintot számítottak „2 napra való húsnak". Nem volt költekezőbb két évvel korábban egy Bécsben töltött nyári hónap sem, pedig a nagyúr akkor is többször fogadott egyháznagyokat, világi előkelőségeket (Balassa Jánost, Csoront), mulatságok közül pedig pénzköltéssel járt a karvalyos vadászat is. 164 Ugyanazon év októberétől ismerjük a Nádasdi-kíséret (az „uraim") ebédjeihez és vacsoráihoz szükséges kiadásokat. A hónap első hetében elkelt: 87 font tehénhús (+ 27 font az iparosoknak) 22 tyúk 5 lúd 8 kacsa 59 tyúktojás ezenkívül túró, vaj, édestej, borsó, ecet, fehérliszt. A többi hetek fogyasztása (egy hét kivételével) hasonló méretű volt. Ebédre és vacsorára, hacsak nem volt böjt, szinte mindig tehénhús járta, mellette baromfi s hozzájuk valamilyen „lé", zöldség, bors, tojás, torma, kása. A böjtös napok ételei: káposzta vajjal, borsó vajjal, tésztaneműk, túró, hal, tojás, „mockon", laska, metélt, alma. 105 TÁRSADALMI TAGOZÓDÁS. KIRÁLYI TANÁCS ÉS ARISZTOKRÁCIA Az ország birtokostársadalmát — akárcsak az akkori Európa más országaiét — nem csupán a birtokkategóriák már említett különbségei tagolták rétegekre. Legalább ilyen fontosak voltak a rangbéli különbségek. A társadalmi, politikai helyzetüket tekintve a csúcson állók csoportja elég határozottan elkülönült a többiektől. Ezek az „arisztokrácia", utóbb „mágnások". Ami ezt a csoportot a nemesek tömegéből kiemelte, az a Habsburgok uralomra jutása idején már számos nemzedék óta a királyi tanácsban való rendszeres részvétel volt. E tanács tagjai egykor azokból a hatalmasokból kerültek ki, akiknek közreműködése nélkül az uralkodó sem seregei kiállításában, sem az adó beszedésében, sem rendelkezések végrehajtásában nem boldogulhatott volna. Keretei még a 16. század elejére, közepére sem váltak eléggé szilárdakká. Magvát az érsekek és püspökök (praelati) mellett továbbra is az „országos" és „udvari" méltóságok alkották (veri barones: nádor, az országbíró, az erdélyi vajda, a horvát—szlavón—dalmát bán) egy ideig más bánokkal együtt), a tárnokmester, illetve a lovász-, asztalnok-, ajtónálló-, pohárnokmester, az udvarmester és kamarásmester). Állandó tagok voltak még az örökös főispánsággal (grófsággal, a 164 Kumorovitz—Kállai II. 54—68., I. 315—322. 165 Uo. II. 112—127.
