Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)
Bevezetés
16. század elejétől örökös bárósággal) rendelkező személyek (egyben csaknem mindig a fenti méltóságok aktív viselői), valamint mindazok, akiket vagyonuk, származásuk okán „báróknak" és a tanácsban való részvételre jogosultnak tekintettek. Kritérium — legalábbis a 15. század vége óta — a megyék nemesi seregeitől független bandérium kiállításának, tartásának joga volt. A bíróságok előtt a bárok több vonatkozásban kiváltságokat élveztek (vérdíj, eskütársak), más rendi cím (jelző) járt nekik — ezt alább még tárgyaljuk —, és a „nobilis"-ekkel szemben a „dominus" elnevezés. Az utóbbinak magyar megfelelőjét használta Perényi Mihály Székely Lukácshoz írt levelében (1552), tudósítva őt, hogy a menyegzői ünnepségekre rokonain, barátain és szomszédain kívül egy olyat is visz majd magával, „ki úr renden volna" (éspedig Tárczay Györgyöt, vőfélyként). Az örökös címmel felruházottak rendszerint vörös pecsét használatának jogát kapták. A valamennyi eddig felsorolt kategóriába tartozók száma az 1540—50-es években 40 körül mozgott. A bárók után egy átmeneti csoport következett. Mohács után is szokás maradt a — többé-kevésbé rendszeres, máskor csak alkalmi — meghívása egyrészt a nemességből kiemelkedő, de báróságot még el nem ért vagy onnan már letett személyeknek (proceres, potiores, primores, alii consiliarii, az 1569. évi országgyűlés idején: nobilis regni potiores, castra habentes per Majestatem Caesaream vocati. Nádasdi Tamás kifejezése szerint „alább renden valók", köztük főispánokkal, a bárók egy-egy közvetlen hozzátartozójával, királyi kapitányokkal, várnagyokkal és más magas tisztségviselőkkel). A 16. század közepén csupán feleannyian voltak, mint a bárók. Kívülük az uralkodó akármilyen alacsonyrangú hívének (udvari familiárisainak, vitézeinek, a közelben tartózkodóknak vagy bárki másnak) a meghívására is sor szokott kerülni, ha ez az ügyek tárgyalásának hasznára vált. A meghívás rendszerint írásos volt. 166 A Habsburg-uralkodók, hogy az arisztokrácia fölötti uralmukat megszilárdítsák, szaporábban osztogatták az örökletes bárói címet — a maguk személyes kegyténye volt ez —, és szívesen vették, ha a királyi tanács tagságához való jog a régi kiváltságok helyett inkább a maguk személyre szóló meghívójához kötődött. Uralmuk konszolidálódása után azonban nem látták már akadályát annak, hogy a régi bárók helyére gyermekeik lépjenek; a főrendiség a század végéig örökletessé változott. 167 A Mohács utáni első és második nemzedék magyarországi vezető garnitúrájának rétegeiről eléggé világos képet adnak a kancellárián vezetett királyi könyvek, amelyekben az uralkodói adományok és más fontos aktusok bejegyzésekor mindenkinek a nevéhez a neki kijáró rendi jelzőt illesztették hozzá; ez ugyanis világosan meghatározta, milyen helyet foglalt el az illető az egykorúak szemében fontos rendi hierarchia említett fokozatain. Éppen ezért csak ritkán fordult elő ezeknek a jelzőknek nem teljes következetességü használata, vagy az, hogy egy-egy személynek — állapotában történt változás nélkül — különböző rangjelzőt adjanak. 166 Kiterjedt anyaggyűjtésre alapozott és részleteredményeiben ma is helytálló összefoglalás: Schiller B.: Az örökös főrendiség eredete Magyarországon. Bp. 1900. (alább: Schiller) 19. s köv., 182. s köv. — L. még: Márk L.: A királyi tanács átalakulása és története 1526 után. Századok, 1917. (alább: Márk) 473. s köv. — Acsády 1894. 55. s köv. — Fekete L.: A vármegyei tisztikar a 16—17. században. Bp. 1914.24. — Kérészy Z.: A magyar rendi országgyűlés két táblájának kialakulása. Bp. 1925. (alább: Kérészy) 29—30. — Mályusz E.: A magyar társadalom a Hunyadiak korában. In: Mátyás király Emlékkönyv. Bp. 1940.1. 333—334. — EmberOy.: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig. Bp. 1946. (alább: Ember Gy.) 77. s köv. — Fügedi E.: A 15. századi magyar arisztokrácia mobilitása. Bp. 1970. Tört. stat. kötetek (alább: Fügedi) 11. s köv., 39. s köv. — Kubinyi A.: A királyi tanács az 1490. évi interregnum idején. LK 1977.65. — A bandériumtartásra: CJ 1498:22. artic. és 1504: Nomina... praelatorum.. . Kovachich: Suppl.advest. II. 326—328. Perényi levele: 400 magyar levél 92—93. — Az 1569. évi országgyűlés kifejezése: Kovachich: Script. 228.— Nádasdi följegyzése a „zászlós urakról" és az „alább renden valókról": Arch. Nád. Lev. Nádasdi Tamás Nádasdi Tamásnéhoz 1559. nov. 16. — A proceresre 1. még az egy nemzedékkel később működő Istvánffy Miklós előadását (az 1548. év eseményeinek elbeszélése során): Tornallyay Jakab, quamquam in numero equestris ordinis esset, tamen inter proceres censebatur, vagyona miatt: Istvánffy 184. — A barones (és proceres) számára 1. Magyar Országos Levéltár M. kamara archívuma E 211 Lymbus (alább: Kam. Lymbus) III. ser. 15. tétel: 1542, Domini praelati et barones, valamint Nádasdi idézet 1559-i följegyzését. 167 Schiller 182—200. — Kérészy 29. — Márk 475-^*83. — Kritikájukat 1. Ember Gy. 75—76.
