Borsa Iván: A Szent-Iványi család levéltára 1230-1525 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 14. Budapest, 1988)

ELŐSZÓ A középkori ügyintéző írásbeliség emlékeinek (közhasználatú kifejezéssel: az okleveleknek) tudományos igényeket máig kielégítő publikálása a múlt század 50es éveiben indult meg. A forráspublikálásnak ezt a korszakát A Magyar Tudományos Akadémia szabályai középkori latin források közlésére című szabályzat (Századok 1920. Melléklet) zárta le. Ez a szabályzat az eredeti szövegek közlésében addig mutatkozott módszerbeli eltéréseket volt hivatva kiküszöbölni, feladatát azonban csak szerény keretek között tudta teljesíteni, mert megjelenését követően a középkori források teljes szövegben történő közzététele igen visszaesett. A visszaesés alapvető oka gazdasági volt, amihez nehezítő tényezőként kapcsolódott, hogy a határokon kívülre, a szomszédos országok fennhatósága alá került levéltárak anyagához lényegesen nehezebben lehetett hozzáférni. Az alapvető gazdasági nehézségek csökkentése érdekében egyre általánosabbá vált a középkori levéltári forrásoknak kivonatokban való közlése. (Pl. Mályusz Elemér: A szlavóniai és horvátországi középkori pálos kolostorok oklevelei az Országos Levéltárban és Fekete Nagy Antal: A Petróczy levéltár középkori oklevelei — mindkettő a Levéltári Közleményekben.) Az első olyan önálló kiadvány, amelyben oklevelek csak kivonatokban jelentek meg, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság utolsó elnökének, Szentpétery Imrének kezdeményezésére és szerkesztésében megjelent A nagykállói Kállay-család levéltára (Az oklevelek és egyéb iratok kivonatai) című kiadvány volt, amely a levéltár 1224—1386. évi okleveleit és egyéb iratait kivonatokban tette közzé két kötetben, névmutatóval (1943). Ez az elgondolás mindenképpen hasznos volt abból a szempontból, hogy egy nagyobb levéltári egység teljes középkori anyagát tervezte közreadni, fogyatékossága később derült ki. A kivonatolok számára adott szóbeli instrukciók ugyanis nem voltak megfelelően kiérleltek. Hogy a Kállay levéltár okleveleinek III. kötete nem jelent meg, annak a második világháború utolsó szakasza volt az oka. (Kézirata, illetve annak első része az Országos Levéltár Diplomatikai Levéltárában a regesztagyűjtemény számrendi sorozatában.) A háború azonban — sajátos módon — a középkori forrásanyag kivonatolása terén serkentőleg is hatott. A háborúban viszonylag számos családi levéltár pusztult el vagy tűnt el nyomtalanul (az Országos Levéltárban őrzött és mikrofilmezés nélkül elégett levéltárakon kívül pl. az iharosberényi Inkey, a sitkei Nagy levéltár; a bashalmi Pongrácz levéltár a háború befejezése után a Román Szocialista Köztársaság