Imre Magda: A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei 1919 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 13a. Budapest, 1986)

Jegyzőkönyvek

Ládái: Aki valami fizetés jellegével bíró állást töltött be, az vegye föl az eddigi fizetést, a többiek pedig napidíjat kapjanak. Garbai: Én például vesztek ezzel szemben 500 koronát havonta, ami­kor egy szakszervezeti titkárnak fizetnek 2500 koronát. Pogány: Meg kell élnünk. Ha nem akarnak magasabb fizetést adni, tessék eltartani bennünket. Eddig kaptam fizetést a Népszavától, és mint kormánybiztos napi 50 koronát, összesen 3300 koronát. Bokányi: Én 1630 koronát kaptam és ebből megélek. Szántó: Ez szorosan összefügg a lakáskérdéssel. A munkánkat más­képp el sem tudom képzelni, mint hogy a népbiztosok egy épületben legyenek, szálláson és ellátáson. Garbai: Ez szimpatikusnak látszik, de keresztülvihetetlen. Kunfi: Ott van a Gellért-szálló. Hamburger: A Royal-szálló 300 szobája. Szántó: Két háztartást kell vezetni és négyezer korona is kevés volna. Ha azt akarjuk, hogy a magas fizetés visszatetszést ne szüljön, közös ház­tartást kell vezetni. Varga: Más szempont is szól amellett, hogy összeköltözzünk. Kevés, de erősen tápláló kosztot kell ennünk. Meg kell akadályozni azt, hogy mindig a nyakunkra jöjjenek. Szamuely: Tanuljunk az oroszoktól itt is. Az oroszok kisajátítottak egy nagy szállodát, a házba saját őrséget állítottak és a házba csak azok léphettek be, akik a házkommandáns előtt igazolták magukat. A jelenlegi helyzet tarthatatlan. Az egy helyre való költözés mellett vagyok. Hevesi: Ezt is bele kell vonni az általános rendezésbe. Egyéni fizetést és az eltartottak utáni pótlékot kell megállapítani. Büchler: A párttitkárságnak is leghatározottabb követelése, hogy a népbiztosok, a párt vezető emberei, a Népszava szerkesztőségének vezető, tagjai, a párttitkárság vezetői egy házban lakjanak. Dovcsák: Nem tartom helyesnek az összeköltözést. Abból a jobb táp­lálkozásból, amiről Varga beszélt, legenda keletkezhetnék, ami ártalmára lehet az ügynek. Ami meg a biztonságot illeti: egyszerre könnyebb légbe röpíteni az egész népbiztosságot, mint egyenként. Semmi sem szól amel­lett, hogy a népbiztosok összeköltözzenek. Bokányi: A fizetés dolga nem olyan sürgős, hogy most kelljen elin­tézni. Adjuk azt, amit eddig a minisztériumokban kiutaltak. (Fölkiáltások: Az több, az sok! Kunfi: 2367 korona és negyedévi lakbér. Böhm: 2700 ko­rona volt készpénzben, a többit levonták. Fölkiáltások: Fontos dolgaink vannak, beszéljünk másról.) Amennyit eddig kaptak, amiről Kunfi beszélt, azt elfogadhatjuk. Kunfi: Küldjünk ki erre háromtagú bizottságot. Landler: A miniszterek 2367 koronát kaptak, kapjanak ennyit a nép­biztosok is, a helyettesek is. Rónai: Kapjanak 80 korona napidíjat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom