Imre Magda: A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei 1919 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 13a. Budapest, 1986)

Jegyzőkönyvek

Garbai: A határozat tehát az, hogy az eddigi miniszteri illetmények utaltatnak ki és a helyettesek is annyit kapnak. A megszövegezéssel meg­bízzuk Böhm elvtársat. Az együtt lakásra nézve nem határoztunk. Böhm szövege a népbiztosok illetményeiről: „A népbiztosok és nép­biztoshelyettesek ugyanannyi fizetést kapnak, mint amennyit az előző kor­mány alatt a miniszterek kaptak. Tehát az évi fizetés K 24 000.—, havi pótdíj K 1000.-, évi lakbér K4000,-, összesen évi K 40 000.-. Ezen összegből azonban az úgynevezett tiszti díj összege havonként levonandó. A Kormányzótanács elnöke annyi fizetést kap, mint a többi népbiztos." 4. Landler: Határozatot kell hozni arra nézve, hogy a nyári időszámí­tás április 10-től kezdve életbe lépjen. Garbai: Észrevétel nincs, határozat. 5. Landler: A németek kifogásolják azt, hogy a német alattvalók csak 500 koronát, két ruhát és két cipőt vihessenek ki. Ágoston: Az angolok és franciák is fölszólaltak ez ellen; az angol egész erélyesen lépett fel; nyelvmesterről, nyelvmesternőről volt szó. Varga: Minden ilyen esetben, ahol kisemberekről volt szó, mindig a legnagyobb kulantériával jártam el. Ágoston: Itt elvi álláspontra kell helyezkedni. A proletárok minden holmijukat elvihetik; ezt mi eddig nem kifogásoltuk, a németekre sem kell külön intézkedés. Pogány : Tényleg, kis engedményt kell tenni az angoloknak. Varga: Vállalom az ügynek a pénzügyi részét. 6 Landler: De a belügyhöz jönnek! Ágoston: A külföldieknek a külügy adja az útlevelet. Landler: Tehát a külügy fogja majd elbírálni. Varga: A proletárokat nem szabad úgy elvadítani, hogy ellenünk agi­tálhassanak. Garbai: Hozzájárul tehát a Kormányzótanács, hogy a Külügyi Népbiz­tosságnál oldassék meg az útlevélügy. A pénzügyre vonatkozóan a Pénzügyi Népbiztosság intézkedik. 6. Hamburger: Beterjesztem a földmunkások bérének ideiglenes megálla­pítására vonatkozó tervezetet, a termelés biztosításának érdekében. A me­zőgazdasági munkabérek dolgában a legnagyobb fejetlenség van. Kell egy direktívát adni. Garbai: Nincs észrevétel, az érdektestületekkel [sic!] való megállapo­dás után történt a tervezet készítése — elfogadtatik. Bokányi: Már most kellene számítást csinálni, hogy mibe kerül majd 1 kg liszt? Haubrich: Budapesten a gyári napszámosok többet kapnak. 6 Az idegen állampolgárok védelméről a Forradalmi Kormányzótanács XIX. KTE sz. (Tanács­köztársaság, 1919. március 30.), majd később az Országos Lakásügyi Biztos 1. sz. rendelete (Tanács­köztársaság, 1919. május 1.) intézkedett. A külföldi állampolgárok hazatelepülésére nézve lásd Gábor Sándorné 207-211. o.

Next

/
Oldalképek
Tartalom