Franciscus Dőry: Decreta Regni Hungariae : Gesetze und Verordnungen Ungarns 1301–1457 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 11. Budapest, 1976)
Bevezetés
naturale" mennyire otthonos fogalmak voltak a középkori ember gondolatvilágában. Az előbbire számos hivatkozást találunk minden egyházi ügyre vonatkozó forrásunkban, az utóbbira pedig különösen a nők jogait (dos,, quarta) tárgyaló oklevelekben. De a természetjog, a „ius" megnyilatkozásának tarthatjuk azt az állandó visszatérő formulát is, hogy a hiteles hely „communi iustitia requirente (suadente, observata)" ad ki oklevelet a bevallónak, a tiltakozónak. 46 Törvény nem kötelezi a káptalant vagy konventet a bevallás tanúsítására, csak a jogszokás, amelyben azonban a méltányosság, a „suum cuique" fejeződik ki. Mindazok a hivatkozások, amelyekben a „ius"-ról esik szó, vagy ilyen általánosságok, vagy pedig azoknak az erőknek az ideológiai fegyverei, amelyek a decretum érvényesülésével szemben a maguk szűkebb érdekeit védelmezik. 47 Összefoglalva: a törvényhozás történetében a XIV. század és a XV. század első fele igen sokrétű, ellentmondásokkal terhes és a továbbiak szempontjából döntő periódus. A fejlődés megismeréséhez tehát mindenképpen szükséges, hogy e korszak forrásanyaga minél teljesebben, minél hívebb szövegben, történetileg minél hitelesebben álljon a kutatás rendelkezésére. A JELEN KIADÁS LÉTREJÖTTE ÉS IRÁNYELVEI A Mohács előtti törvények modern kritikai kiadásán Döry Ferenc (1875 — 1960), a Magyar Országos Levéltár tisztviselője, majd igazgatója, még az első világháború előtt kezdett dolgozni. Iványi Béla 1926-ban megjelent munkájában írja, hogy Döry „már vagy két évtizede gyűjti a középkori törvényszövegeket". 48 A gyűjtés mindenesetre abban az időben kezdődött, amikor még fennállott a magyarhorvát államjogi kapcsolat, mert Döry kézirataiban nemegyszer találjuk a „Horvát —szlavón —dalmát tartományi levéltár"-ra mint őrzőhelyre való utalást. Kovachichék munkájának folytatója közvetlenül használhatta az Országos Levéltár okleveleit, sőt felkutatta a vidéki levéltárakban található törvényszövegeket is, a nehezebben hozzáférhetőkről pedig fényképmásolatot szerzett be. Fél évszázadra kiterjedő munkája eredményeként az I. Istvántól Mohácsig hozott decretumokból álló gyűjteménye a legteljesebb volt, amelyet magyar kutató valaha is megteremtett. Hosszú ideig egyedül dolgozott a gyűjtő, de az 1950-es évek elején munkatársul csatlakozott hozzá Szilágyi Loránd, majd a jelen sorok írója. Döry így írja le eredeti elképzelését és a Szilágyival való kapcsolat létrejöttét: „Nekem eredetileg csak az volt a célom, hogy a külföldi Monumenták mintájára a magyar középkori törvények kritikai szövegkiadását készítsem elő. Magyar fordításra és a lectio variánsok közlésén és a szöveg megállapítására szolgáló jegyzeteken kívül tárgyi magyarázatokra nem gondoltam. Az egyes törvényekhez 46 F. Eckhart: Die glaubwürdigen Orte Ungarns im Mittelalter. Mitteilungen des Inst. f. Ost. Geschichtsforschung, IX. Ergbd. (1914) p. 444. 47 Vö. IRMAE V, 10 (1. fentebb 35. jegyz.) § 20. 48 Op. cit. p. 66, 113. jegyz.
