Franciscus Dőry: Decreta Regni Hungariae : Gesetze und Verordnungen Ungarns 1301–1457 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 11. Budapest, 1976)
Bevezetés
István király ún. Intelmeit vagy az 1342-i kamaraszerződést), Döry függelékben kívánta közölni. Döry elvi álláspontját megközelítette a századfordulón Zsindely István is, aki Zsigmond törvényhozásáról szólva kijelentette, „helyesebb a megkülönböztetést itt még nem a forma, hanem a tartalom szempontjából megtenni". 34 Valóban a tartalom az egyetlen eligazító az Anjouk és Zsigmond törvényhozásának megítélésében. A XIV. században decretumnak kell tekinteni minden olyan általános érvényű szabályt, melyet a király akár tanácsával (prelati et barones), akár a nemesség szűkebb vagy tágabb gyülekezetének kérésére, ül. egyetértésével bocsátott ki. Bár a „régi, jó jog" kora középkori gondolatának következményei még a XV. században is érezhetők, a római jog tanulmányozásának hatására már az utolsó Árpádok tudatosan igényelték a törvényhozó hatalmat, s Anjou I. Károly az 1320-as évektől kezdve a „plenitudo potestatis" alapján kifejezetten megváltoztatta a fennálló jogszokást. Kancelláriája büszkén hirdette, hogy a természetjog mintájára „leges per ora principum promulgate divinitus processerunt", fia, I. Lajos pedig 1348-ban mint „lex animata in terris" hívta össze az átmenetileg meghódított Nápoly parlamentjét. 35 Mindezek ellenére aránylag kevés emléke maradt meg az Anjouk XIV. századi jogalkotásának. Ez részben a hagyományozás mostohaságának tulajdonítható, hiszen éppen a jelen kötet első decretuma egy XIV. századi formuláskönyvben maradt fenn, a törvényhozásra utaló formák és kelet nélkül. Részben azonban az általános érvényű szabályok (statuta, decreta) szerepe sem volt még olyan jelentős, mint a magánjog és a büntetőjog majdnem egész területét átfogó jogszokásoké, ill. a konkrét esetben tett királyi rendelkezéseké (mandata, edicta) vagy kiváltságoké (privilegia). Ha az uralkodó vallotta is, hogy hatalma van általános normákat szabni, nem törekedett a jogviszonyok olyan átfogó rendezésére, mint II. Frigyes Szicíliában vagy IV. Károly Csehországban. A törvényhozás — az 1351-i országgyűléstől eltekintve — jóformán csak két területre terjeszkedett ki: a jogszolgáltatás és a pénzügyigazgatás rendezésére. S éppen az utóbbiban mutatkozik meg a tartalmi szempont fölénye a formaival szemben. A kamarabérleti szerződéseket (1335—1345) Kovachichék ki akarták rekeszteni a törvények gyűjteményéből. Ez azonban — Mitteis szavaival — elavult dogmatika alkalmazása lenne; ma már „jogtörténetileg tekintve törvény, szerződés és ítélet között hatásukban alig van különbség". 38 Bár a szerződés a király és a pénzverőkamara bérlője között és csak egy-egy esztendei hatállyal jött létre, a pénzverésre és -forgalomra vonatkozó általános szabályokat tartalmazott, sőt az alattvalókat megszegésük esetére súlyos büntetéssel fenyegette meg. így nem eshetik kifogás 34 Magyar alkotmány az Anjouk és Zsigmond alatt. Sárospatak 1899, p. 39. 3. jegyz. Szerinte csak az 1404. dec. 21-i és az 1427. márc. 17-i decretum nem törvény. 35 Az adatokat 1. Bónis Gy.: Petrus de Vinea leveleskönyve Magyarországon, Filológiai Közlöny 4 (1958) pp. 188—190; a római jogra uő.: Einflüsse des römischen Rechts in Ungarn. Ius Romanum Medii Aevi, Pars V, 10, Mediolani 1964, § 21. 36 H. Mitteis: Politische Verträge im Mittelalter. Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte, Germ. Abt. 67 (1950) pp. 127-128.
