Franciscus Dőry: Decreta Regni Hungariae : Gesetze und Verordnungen Ungarns 1301–1457 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 11. Budapest, 1976)
Bevezetés
alá, hogy — a CJH mintájára — ezeket a kamaraszerződéseket is beillesztjük a decretumok sorába. Az a pusztítás, amelyet a törökdúlás és a belső háborúságok évszázadokon át okleveles anyagunkban végeztek, indokolja azt is, hogy az elveszett decretumokra való utalásokat is összegyűjtsük, s ezekkel a most felölelt korszak törvényhozásának képét kiegészítsük. Az évtizedekre kiterjedő kutatás, amelyet folytattunk, több elveszett decretum nyomát hozta felszínre, de teljességre itt nem tarthatunk igényt. (így az Országos Levéltár Filmtárának rendszeres átvizsgálása még nem történt meg.) Ezeket az utalásokat kiadványunk regesta formájában közli, keltezésük sem lehet több a „terminus ante quem" megjelölésénél. Mégis úgy véljük, mellőzésük szegényebbé tette volna az általános képet, így például az Anjou-kort illetően nem tudnánk arról, hogy mind az úriszéki joghatóságról (1328. okt. 31-én), mind a fiúsítás korlátairól (1382 előtt) általános szabályt alkotott a király. Hogy az uralkodó törvényhozó hatalmának gyakorlásában kiknek közreműködését vegye igénybe, a rendi állam kifejlődése előtt teljesen belátására volt bízva. Nagyobb és előkelőbb közösség közreműködése már csak azért is kívánatosnak látszott, hogy a határozat végrehajtását az uralkodó osztály minél több tagja tekintse a maga ügyének. 37 De a királynak tanácsával hozott decretuma semmivel sem volt kevésbé kötelező. Az egész „ország" képviseletét, tehát az országgyűlés közreműködését akkor tartották szükségesnek, ha az ország „szabadságának" megújításáról volt szó. így a decretumok között is bizonyos hierarchia alakult ki, melynek csúcsán a „szabadságok" biztosítása állott. Ezeknek tradícióját két és fél századon át követhetjük nyomon. A „servientes regis", a későbbi köznemesség legjelentősebb összetevője számára kiadott, híres 1222-i Aranybullát 38 a nápolyi hadjáratok sikeres befejezése után, 1351-ben országgyűlésen, „baronum necnon procerum et nobilium regni nostri cetus et universitatis ydemptitas" kérésére újította meg és bővítette ki I. Lajos király. Halála után leánya, Mária ezt a két törvényt írta át 1384. jún. 22-én, ismét országgyűlésen, a követek sorából kiküldött két „fideles ambasiatores" kívánságára, majd 1385. nov. 14-i decretumában általános utalással erősítette meg. Mária átiratából kerültek a nagy becsben tartott szövegek az 1397. októberi temesvári országgyűlés decretumába, de már nem eredeti összefüggésükben, hanem a bőséges új rendelkezésekkel mintegy „egységes szerkezetbe" foglalva. A szabadságleveleknek régebbi tradíciója folytatódott Albert 1439. május 29-i elvi megújító aktusán át I. Ulászlóig, aki 1440. július 20-án a „prelati, barones, comites, milites, proceres et nobiles regni" nagy sokaságának kérésére két másik decretummal együtt ismét az 1222-i és 1351-i szabadságleveleket írta át, és egészí37 L. a tanácskozás gyakorlatára J. Holub: Quod omnes tangit. . . Revue historique de droit francais et étranger* 28 (1951) pp. 97—102. 38 Kiadásait 1. E. Szentpétery: Regesta regum stirpis Arpadianae critico-diplomatica, T. I. 1001-1270. Budapestini 1923-1930, nr. 379.
