Iványi Emma: Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából 1914–1918 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 8. Budapest, 1960)

1918. év

1918. aug. 31. (27.) — 47. A közélelmezésügyi miniszter összeütközése a Haditermény Rt.-gal. A közélelmezési ügyek vezetésével megbízott miniszter úr előadja, misze­rint hivatalbalépése óta tapasztalja, hogy a Haditermény Részvénytársaság egyrészt nem hajtja végre rendelkezéseit azon gyorsasággal ós eréllyel, amely a jelen viszonyok között szükséges, másrészt pedig rendeleteinek keresztül­vitelével szemben bizonyos passzív rezisztenciát tanúsít. Hangsúlyozza, miszerint távol áll attól, hogy akár a Haditermény Részvénytársaság ügy­vezető igazgatóságának, akár az igazgatóság üzleti eljárásának korrektsége ellen bármely kifogást emeljen, mert meg van arról győződve, hogy úgy az ügy­vezető igazgató, mint az igazgatóság maga, mely utóbbi tisztán önzetlen hazafiságból végzi nehéz munkáját, a legnagyobb korrektséggel járnak el. Kormányzati szempontból azonban nem annyira zseniális üzleti vezetőségre, mint inkább egy feltétlenül megbízható végrehajtó közegre van szüksége, mert minden egyes intézkedésért ő viseli a felelősséget ós csakis neki áll mód­jában megítélni, melyek azok az intézkedések, amelyek a gazdasági terv pilla­natnyi helyzetének megfelelően szükségesek. Azon intézkedései, melyeket a vidéki ellátás tekintetében tett és amelyek az egész őrlési üzletet kivették a Haditermény Részvénytársaság kezeiből, a Haditerménynél nagy visszatetszést szültek, úgyszintén azon intézkedései is, amelyek arra irányultak, hogy a készleteknek minden időben való szigorú nyilvántartását és a vezetése alatt álló Országos Közélelmezési Hivatallal való közlését elrendelte. A közelmúlt hetekben erre vonatkozólag tett rendeletei a Haditermény Részvénytársaság által egyszerűen ignoráltattak, aminek következtében kénytelen volt a leg­erélyesebben és a legszigorúbban figyelmeztetni nevezett intézetet, hogy a rendeleteknek szó és betű szerinti végrehajtásához ragaszkodjék. Mindazon­által azt tapasztalta, hogy a megkívánt napi kószletjelentósek, valamint diszpozíciók részben egyáltalában nem, részben pedig késedelmesen eszközöl­tettek. Ennek folytán szükségesnek látta egy bizalmi emberét az igazgatóságba delegálni, aki a rendeletek pontos végrehajtását szorgalmazza, annál is inkább, mert az Országos Közélelmezési Hivatalnak idáig volt képviselője hivatalos távolléte miatt hónapokon keresztül nem vehetett részt az igazgatósági üléseken. Előadó miniszter úr tehát dr. Rácz Jenő ügyvéd, miniszteri meg­bízottat jelölte ki, mint az Országos Közélelmezési Hivatal képviselőjét a Haditermény Részvénytársaság igazgatóságába, habár be kell ismernie, hogy dr. Rácz kineveztetése egy formahibával volt kapcsolatos, amennyiben kineveztetése Kiszely miniszteri tanácsos lemondása előtt történt. Bejelenti, hogy a Haditermény Részvénytársaság igazgatósága ezen kinevezést nem vette tudomásul, sőt ezen formahibából kifolyólag jónak látta a Haditermény Részvénytársaság ügyvezető igazgatója lemondani, valamint hogy a Hadi­termény Részvénytársaság igazgatósága is azonosította magát se ügyvezető igazgatóval. Kéri eljárásának tudomásul vételét. A minisztertanács á közélelmezési ügyek vezeté­sével megbízott miniszter úr eljárását helyes­lőleg tudomásul veszi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom