Iványi Emma: Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából 1914–1918 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 8. Budapest, 1960)

1918. év

lioz tartozó többi, vagyis szabad, munkás ebben a kedvezményesebb helyzetben nem részesülne, ez a megkülönböztetés az egyenlő elbánás elvét megbolygatná ós nyugtalanságra, munkabeszüntetésre vezetne, a vasúti műhelyekre nézve az az érve a kereskedelmi miniszter úrnak, hogy a műhelyek pedig nem gyárak, nem tartoznak az ipartörvény alá s a vasúti üzem szerves alkotó részei. Végül felhozza érvül a kereskedelmi miniszter úr azt is, hogy az osztrák kormány sem terjeszti ki a panaszbizottság hatáskörét a vasutakra. A magam részéről a kereskedelmi miniszter úr érvelését nem fogadhatom el, mert szerintem maga az a körülmény, ha a panaszbizottság hatásköre egyáltalában úgyszólván minden személyes szolgálatra kötelezett és katona-munkásra kiterjesztetik, tekintet nélkül arra, hogy katonai vagy általában kincstári vagy magánüzemben dolgoznak-e és ez alól a rendelkezés alól kivétetnek a közlekedési üzemek kötelezett munkásai, ez a kivétel maga elegendő arra, hogy az illető munkásság körében nyugtalanságot keltsen és munkabeszüntetésekre vezessen, annál is inkább, mert a vasúti műhelyekben dolgozó munkások teljesen azonos munkát végeznek az állami gyárak munkásaival és lekötött helyzetük is teljesen azonos azokéval. Ami az egy csoporton belül lévőkkel szemben való különböző elbánást illeti, bátor vagyok rámutatni arra, hogy ugyanaz a viszony megvan a többi kincstári üzemben is, sőt megvan a magánüzemeknél is, mert hisz a panaszbizottság működése kizárólag a kötelezett munkásokra szorítkozik, a szabad munkások ügyeivel egyáltalában nem foglalkozik. Ha a kereskedelmi miniszter úr érvelését nem tehetem magamévá az állami vasutakra nézve, egyáltalában nem tudom megokolni a kivételt sem jogilag, sem katonailag, sem szociális szempontból a magánvasutak és hajózási vállalatok tekintetében. Ha a panaszbizottság hatásköre még a kincstári, sőt a katonai üzemekben dolgozó kötött munkásokra is kiterjesztetik, semmikóp sem tudom megokolni, miért ne terjesztessék ki a közlekedési, magánvállalatoknál dolgozó ilyen munkásokra, különösen pedig ezeknek a műhelyeiben dolgozókra akkor, mikor a törvény rendelkezése alapján vagy a katonai fegyelem súlyával az illető magánvállalathoz közérdekből kötött munkás jogos igényeinek a megvédésére más hathatós eszköz egyáltalában nem áll a kormány rendelkezésére. Ami végül azt illeti, hogy az. osztrák panaszbizottság hatásköre nem terjed ki a vasutakra, erre nézve van szerencsém megjegyezni, hogy az osztrák panaszbizottságok hatásköre a katonai üzemek kivételével általában nem terjed ki a kincstári üzemekre, mégpedig elsősorban azért nem, mert az osztrák panaszbizottság újjászervezése alkalmából az akkori magyar kormány, az akkori pénzügyminiszter úr kívánságára, határozottan felkérte a hadügyminiszter urat, hogy hasson oda, hogy az állami üzemekre Ausztriában se terjedjen ki a panaszbizottság hatásköre. B

> ME. 1917—XVI—7462. res. sz. a. található a honvédelmi miniszter előterjesztésénele az a szövegezése, amelyet 1917. nov. 16-án WeJeerle miniszterelnöknek (és bizonyára a többi érdekeli miniszternek is) megküldött. Ebben a vasutasok kivétele ellen a következő indokok találhatók: „Ázt, hogy az üzemek egy kategóriája, mint pl. a közforgalmi vasutak, kivétessenek ez alól a rendelkezés alól, sem jogilag, sem katonailag nem tartom megokolhatónak, még az államvasútra nézve sem, mert az ott dolgozó katonák, pl. a MÁV főműhelyeiben dolgozók, éppen olyan természetű munkát végeznek, mint akár a MÁV gépgyárában dolgozók, jogilag éppen olyan kötöttségi viszonyban vannak, kato-