Iványi Emma: Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából 1914–1918 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 8. Budapest, 1960)

1918. év

nailag éppen olyan fegyelem alatt állanak. A katonai és egyéb munkások között fennálló különbség pedig hasonlóan egyformán megvan az említett kétféle üzemekben. Hozzájárul mindehhez még az a tárgyi ok is, hogy magán vas út vállalat. (Déli vasút r. t.) ellen tényleg felmerült a panasz, hogy kötött munkásai helyzetével visszaél." c > A következetesség azért kívánja ezt a megoldást, mert a jelenlegi gyakorlat szerint a magánüzemekben sem a szakszervezet képviseli a munkás érdekeltséget olyan esetekben, mikor a panaszos munkás nem tagja a szak­szervezetnek. A rendelet 1918. jan. 21-én jelent meg, 105. eln. H. M. sz. a., R. T. 1918. 273 — 274. o. — L. még : 2707. eln. 20/b. sz. H. M. r., 1918. febr., R. T. 1918. 303 — 304. o. 266. 1918. jan. 23. (3.) — 2. Munkásgyermekek és osztrák gyermekek nyaraltatása. L, 1917—20—12. A belügyminiszter előadja, hogy 1917-ben 2000-en felüli városi munkásgyer­meket nyaraltatott négy-négy hétig vidéken. „Az akció úgy a gyermekvédelem, mint a szociális kiegyenlítés szem­pontjából kiváló sikerrel járt. Jelentősen emelte a gyermekek testi jólétét és jótékonyan hatott lelki világukra, szellemi fejlődésükre. Ezzel együtt a gyermekeken át elősegítette a városi ipari munkásosztálynak megbarátkozását a falusi földművelő néppel ós kiváltotta belőlük az állam szociális érzékének elismerését." Az idén a létszámot növelni kívánják, s osztrák gyermekeknek is lehető­séget nyújtanak magyarországi nyaralásra, olyan helyeken, ahol az élelmezési viszonyok kedvezőbbek. Cserébe magyar gyermekek nyaralhatnának az oszt­rák tengerparton. A belügyminiszter „nemcsak gyermekvédelmi érdekből támogatja ezt a tervet, hanem abból a magas politikai szempontból is, hogy alkalmas a monarchia két felének lakosságát a gyermekek útján hozni kölcsönösen meg­értőbb érintkezésbe és érzelmi közeledésbe." A minisztertanács ehhez a javaslathoz, valamint a lebonyolításához szüksé­ges adminisztratív intézkedésekhez hozzájárul. Vö. 1917 — 20 — 12 kommentárjával. 267. 1918. jan. 23. (3.) — 3. Menhelyi gyermekek tartásdíjának felemelése. a) „Az állami gyermekvédelmet a háború egész ideje alatt végzetes veszede­lem fenyegeti. Ez a veszedelem nőttön nőtt és ma is nő abban az arányban, ahogy mind súlyosabban érezteti hatását a háború az élelmiszerek drágaságá­ban és ami ennél tán még súlyosabb, az élelmiszerek megszerzésének lehető­ségeiben . a ) A tisztázat csak a tárgyalás végeredményét tartalmazza, ezért a belügyminisz­ter előterjesztésének szövegét közöljük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom