Maksay Ferenc: Urbáriumok XVI–XVII. század (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 7. Budapest, 1959)
Bevezetés
FÖLDFOGLALÁS, BÉRMUNKA ÉS ROBOT 29 nak, halászóhelyeknek vagy itatóhelyéknek az úr számára való elsajátítása, kibecsültetése ugyanakkor az egész korszakon át országszerte sűrűn előforduló jelenség maradt. A földesúr azonban az így elsajátított területen sem fogott mindig önálló gazdálkodásba : sokszor beérte azzal, hogy bér, illeték szedése útján gyarapítsa jövedelmeit. Az elmondottak lényegében már magukba foglalják a magyarországi földkisajátítás eddigi irodalmának eredményeit ós kritikáját is. A kutatók figyelme egy évtizeddel ezelőtt még a foglalás közvetlen adataira korlátozódott, s így főleg azt a különbséget érzékelték, amely az Elbától keletre eső terület egyes országainak tömegesebb, erőszakosabb földfosztásai és a magyar fejlődés közt fennállott: valóban, Magyarországra elsősorban a megüresedett telkek és tartozékrészek elfoglalása (vagy inkább megváltása, átcserélése) volt csak jellemző, s szoros értelemben vett ,,B&uernlegen"-re csupán a kezdeti időkből akadnak példák. A földesúr elsőrendű érdeke egyre inkább üres telkeinek benépesítése, jobbágyainak megtartása lett, nem pedig azok elüldözése. 22 Az újabb kutatások eredményei viszont arra figyelmeztetnek, hogy a parasztiúri birtokállomány viszonyának s általában a paraszti sors romlásának vizsgálatánál nem elég az egyes gazdáknak telkükről való elüldözését figyelembe venni; az úrbéres birtokállomány nemcsak így, hanem a pusztatelkek tömeges átminősítésével, a telekcsonkítással, a telken kívüli állomány (szőlő, irtás stb.) kisajátításával s a haszonvételekből való kiszorítással is csökkent. Ugyanakkor hívták fel a figyelmet arra, hogy a földesuraknál az érdeksugallta jobbágyvédelem mellett gyakran teljes határozottsággal megmutatkozott a saját föld kiterjesztésének s a földfoglalásnak a szándéka is. 23 Ami végül Magyarországnak az ún. második jobbágyság területén belül való helyzetét illeti, egyre világosabbá válik, hogy a „Bauernlegen" más országokban sem öltött olyan ijesztő méreteket, amilyeneket a századforduló feldolgozásai alapján elképzeltünk. 24 Ami az aliódiumok műveléséhez szükséges munkerőket illeti, megállapítható, hogy a földesurak a majorsági munka kisebb részét fizetett alkalmazottakkal, túlnyomó részét az úrbéresek robotjával végeztették. Majorsági központokban mindenkor szükség volt legalább 2—3 állandó konvenciósra, hogy az állatokat és az eszközöket gondozzák ; másutt a kertek, a szőlők gondozásával járó igényesebb műveleteket is szerződött munkásokra bízták. A majorosokat, béreseket, kertészeket, vincelléreket a földesúr többnyire saját jobbágyai közül választotta ki; a nánási allodiatúra gondját pl. egy helybeli egésztelkes jobbágy viselte. 25 A csejtei uradalmi istálló körül lakó 22 Szabó i. m. 191. skk. Berlász i. m. 17. Tholt i. m. 11. skk. A magyar parasztnak személyi és dologi jogi vonatkozásban (földjéhez való jogát tekintve) is kedvezőbb helyzete volt a szomszéd országokbelinél. Vö. Szabó I., A jobbágy birtoklása az örökös jobbágyság korában. Bp. 1947 . Nem helytálló ugyanakkor az a beállítás, amely tagadja vagy elszigetelt esetekre korlátozza a lakott jobbágytelkek elfoglalását. Vele szemben már Juhász L. számtalan példáját idézte a jobbágy telkek földesúri kézre jutásának : A porta története 1526 — 1648. Jobbágygazdálkodásunk egysége és az adóegység, Bp. 1936. 40. skk. 23 Pach i. m. Századok 1951. 410. skk. ós Az eredeti tőkefelhalmozás 15. skk. A tanulmány messzemenő következtetéseinek kritikájára 1. Makkai, I. Rákóczi György birtokainak gazdasági iratai 68. 24 Az irodalomra 1.: Maksay F., Gutswirtschaft und Bauernlegen in Ungarn im XVI. Jahrhundert. Vierteljahrschrift für Sozial- und Wirtschaftsgeschichte 1958. 39. 25 Tokaj 1581 (Nánás). Vö. Makkai, I. Rákóczi György birtokainak gazdasági iratai 61.
