Maksay Ferenc: Urbáriumok XVI–XVII. század (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 7. Budapest, 1959)

Bevezetés

majorságtartó urak a Mohács utáni évtizedekben sűrűn használtak fel paraszt­birtokot aliódiumaik növelésére. 17 Ezt tapasztaljuk legalábbis az ország egy részén és különösképpen a közép- ós kisbirtokosok közt. Kétségtelen ugyan­akkor, hogy a legtöbb helyen nem volt hiány művelésre alkalmas földben : annyira nem, hogy a pusztatelkek, sőt a majorságföldek is nemegyszer kerültek parasztok kezére. 18 Pozsonyban, láttuk, a XVI. század közepén több, mint másfélszáz holdnyi majorságszántót használtak úrbéresek. Egy hatvan évvel később készült urbárium a földek nagyobb részét már meg sem említi; alig kétséges, hogy végképp beolvadtak a paraszti földállományba. Szentmikló­son 1699-ben azok szolgálatát szabályozták, akik majorságföldbe vagy puszta­telkek utáni földbe tettek vetést. 19 Mindez persze önmagában nem jelenti még, hogy párhuzamosan ne vehették volna majorsági kezelésbe a paraszti telkek tartozékait, hiszen ilyen módon minden fáradság nélkül juthattak termékenyebb vagy jobban művelt földek birtokába, és ezzel a lehetőséggel a major sággyarapítás fellendülési korszakában bizonyára többen éltek is. A XVI. század vége felé azonban fordulat jelei mutatkoztak. A földesúr számára a bérmunkáltatás növekvő nehézségei középette egyre előnytele­nebbé lett a paraszti telkek kisajátítása, hiszen így nélkülözhetetlen robotoso­kat veszített el. Ezért csakhamar áttért a jobbágyföldek zsellérföldekké való átminősítésének módszerére, a 15 éves háború után pedig hosszú időn át szinte egyedüli gondja a pusztán maradt földek benépesítése lett. 20 A ma rendelkezésre álló adatokból úgy tűnik, mintha a következő században már nem is tért volna vissza a foglalások régi gyakorlata. 21 Ezek szerint nagyon valószínű, hogy majorságszántók a XVI. század vége óta inkább a közös tulajdonból egészültek ki, legelő, rét feltörése vagy irtás útján. Közös községi erdők, kaszálók egy részének, szőlőknek, irtások­17 Maksay i. m. 30. 18 Eger 1558, több helyen. (A parasztok felosztják egymás közt.) — L. még Kanizsa, Szendrő, Szentmiklós urbáriumait. 19 L. még : Csejte 1695 (bérelt kert), Csábrág 1602 (bérelt rét), Szepes 1564 (béielt szántó), Murány 1573 (tized fejében használt szántó), Szendrő 1686 (jobbágyoknak osztott szántó), Léka 1608, 1670 (bérelt rét és szántó). 20 Maksay i. m. 82. skk. 21 Urbáriumainkon kívül erre mutat a Rákóczi-birtokok gazdálkodásának mono­grafikus feldolgozása is (Makkai, I. Rákóczi György birtokainak gazdasági iratai 69.) Pack, aki i. munkájában először hívta föl a figyelmet a magyarországi jobbágyföld kisajátításának problematikájára (Századok 1951. 391. skk.), csaknem valamennyi köz­vetlen telekfoglalás-adatát az előző évszázadból veszi. A XVII. századiak csak a majorsági területek és a robot növekedésére, erdők, legelők, rétek eltiltására vagy a közösből való foglalására, irtások, szőlők kibecsültetésére és legfeljebb pusztatelkek elfoglalására vonat­koznak. A béressé lett Nádasdy-jobbágyok, akiknek földjét az úr elvette, még a század­forduló idején éltek (394.), a lánzséri —lakompaki utasítás (1657) földfoglalással fenyegeti ugyan a jobbágyokat, de célja észrevehetően az ellenkező : az, hogy a szolgáltatások szempontjából teljes értékű, marhás gazdákká tegye őket. (400.) Az ecsedi majorság­szántóknak (1648), amelyek „külön szakaszokban vadnak a falu földétől", nem ismerjük az eredetét (407.) és végül a murányi uradalom telekállományának 1657 és 1672 közt bekövetkezett megfogyatkozása (400.) aligha írható közvetlenül a terjeszkedő majorság rovására, hiszen a telekszámcsökkenés olyan helyeken is bekövetkezik, ahol semmi nyoma urasági szántóknak (pl. Mnisány), a luboniki új allódium székhelyén viszont alig észrevehető, fél teleknyi a csökkenés. (Az urbárium nagyon pontosan számba veszi az allodiális földeket.) Az eléggé egyenletes és a század végéig tartó telekszámfogyatközás oka véleményünk szerint a paraszti teljesítő képesség csökkenésében keresendő ; a jobbágy- és zsellértelkek újraminősítése általában évente megismétlődött, és ilyenkor volt alkalom a korlátozásra. Vö. Ila i. m. 44 — 45.

Next

/
Oldalképek
Tartalom