Sashegyi Oszkár: Munkások és parasztok mozgalmai Magyarországon 1849–1867 : Iratok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 6. 1959)

tetését nemcsak panaszolták, de tetteik ellen oltalmazást követelni nem átallották". A kevésbé tehetős rész anyagi érdekből hivatal után sóvárog ugyan, de ezeket ,,a legelső hírlapi cikk, amely — bár a világ másik szélin — függetlenségi harcot tesz kilátásba, vagy a birodalom külviszonyait némi kedvezőtlen színben tünteti föl, visszarettenti, és felütött fővel vonják vissza az álnokul nyújtott kezet". A ,,szó szoros értelembeni nép" a főispáni helytartó szerint ,,még nem jutott a szellemi műveltség azon fokára, hogy saját nézetei, elvei lennének". Jelenleg a mérsékelt és józan községi elöljárók alatt pontosan teljesíti alattvalói kötelességét, „mindazonáltal ki merne felelősséget vállalni, hogy e nép és községek, melyek Magyarország régibb alkotmányos életében megszokták oda hajolni, hova — habár rövid ideig tartó — anyagi megvesztegetések csalogatják, egy bekövetkezhető fordulópont alkalmával puszta fölvilágosítások s tanácsokkal megtarthatók lesznek jelen hangulatukban. . . ?" Véleménye szerint, „hogy a népre, a községekre biztosan számítani lehessen, szükséges azokat a célszerű vezetéss fölvilágositás mellett annak idejében szokásos és megfelelő anyagi fölsegélésekben is részesíteni, hogy így az ellenzék hatása e tekintetben is ellensúlyozva legyen, s a netaláni választások a kormány érdekében tettleg kivitessenek." (37. sz. Uo.) A körlevélre küldött válaszok lényegében a borsodihoz hasonló képet festenek, a viszonyokról. A megyekormányzók élénk színekkel ecsetelik az anarchisztikus állapotokat, amelyek az 1861. évben a megyékben uralkodtak, s ezzel szemben kiemelik,, hogy a rend és a közbiztonság azóta helyreállt. Különösen Ung megye főispáni helytartója hangsúlyozza, hogy a nép 1861-ben megtagadta az engedelmességet a hatóságoknak. „Első legsürgősebb teendőim közé tartozott ugyan is, hogy az elbizakodott s felsöbbséget nem eléggé tisztelő nép rakoncátlankodásának erélyesen véget vessek. Ismeretes ugyanis Nagyméltóságod előtt a hivatalos irományok tartalmából, miszerint gróf Barkóczy János őexcellentiája Kelecseny községbeli birtokának tagosításakor a létezett megyei tisztviselők nemcsak nyílt ellenszegülésre találtak a népnél, de sőt a lakosság a szabadosság elharapódzott elveit eltanulva, a földesúri tulajdont képező erdőséget pusztítani kezdek ( !), az erdő felügy elő személyzetet pedig lefegyverzése által oltalomképtelenné tevék, mely féktelenséget katonai hatalom és bírói küldöttség kirendeléseáltal kellett és sikerült meggátolnom." (99. eln. sz. Uo. 3006). Ny Ura megye főispáni helytartója is azt állítja, hogy „dacára a fennállott — s nagy részben most is fennállói — kellemetlen viszonyoknak, e megye tisztikarának eddigi működése nem maradt eredmény nélkül". A „törvényes rend" helyreállt, a közigazgatás és igazságszolgáltatás rendesen működik. A „közbátorság nagyobb bűntettek elkövetése által megrendíttetett, és az e megyébeni oly gyakori tűzvészek, melyek nyomban a megye kormányzatának átvételére után engem arra indítottak, hogy gyújtogatok elleni rögtöntörvény kihirdetéséért folyamodjam, elő nem fordulnak többé". ,,A tisztikar működésének csak általánosságban előadott ezen eredményének köszönhetni — folytatja a nyitrai főispáni tiszttartó — hogy a köznép, mely politikával nem bíbelődik, és egyedül anyagi jólét után vágyván rendben leli megnyugvását, melyet az 1861. évi zilált állapotban nem lelhetett sehol, mindinkább közeledik a tisztviselőkhöz, és a tisztikarbani bizodalma napról napra szilárdabb gyökereket ver. Ámde a bizodalom e gyökerei a folytonos alkalmazásban levő katonai adóvégrehajtások által folyvást sebeztetnek. Mert a nép az 1860. év előtti időkből hozzá lévén szokva a jót és rosszat egyaránt a közigazgatási közegeknek tulajdonítani, most is ezekhez járul, hogy fizetési képtelenségének hitelt szerezvén, az annyira súlyos, katonai végrehajtás alól fölmentessék. De a közigazgatási tisztviselő, ki ezelőtt ott,, ahol a törvény és igazság engedek, méltányos lenni tudott és lehetett is, most a népet kitanítani kénytelen, mikép e részben a hatalom kezei közt nem lévén, mit sem lehet."' A nép nem érti meg, hogy a szolgabíró, aki őt az adó fizetésére felszólítja és a végrehajtásoknál is segédkezik, nem adhat szükség esetén határidőmeghosszabbítást. Ez akadályozza meg azt, hogy a tisztikar iránti bizalom a kellő mértéket elérje és a nép hangulata megnyugtató legyen. A közjogi kérdések a parasztságot „mit sem értvén azokhoz, természetesen nem érintik. A megyei lakosság ezen osztályának közös ügye a sok direkt és indirekt adó, melynek leszállítása után sóvárog." (96. eln. sz. Uo. 2592) Hont megye főispánja is beismerte, hogy a katonai végrehajtások nyomasztólag hatottak a nép hangulatára. Szerinte a nép „politikai vívmányok után nem sóvárog;