Varga Endre: Úriszék XVI–XVII. századi perszövegek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 5. Budapest, 1958)
Bevezetés
alkalmazott jelek gyanánt 120 ún. félkövér típusú vesszőt, pontot, pontosvesszőt, kettőspontot, felkiáltójelet és kérdőjelet (,.;:!?) használunk. (Hasonló módon járunk el a rövidítések és a számok utáni pontok tekintetében is.) Minthogy a zárójel és gondolatjel esetében az eltérést tipográfiailag nehéz lett volna megoldani, az idézőjel pedig szövegeinkben anakronisztikusán hatott volna, ilyen saját jeleket nem alkalmazunk. A mai helyesírástól eltérő s az olvasást nehezítő eredeti írásjeleket szövegeinkből kihagytuk, ilyenkor a szóhoz kapcsolt jegyzetben adjuk meg, hogy ott a perjegyzőkönyvben milyen írásjel van. Ahol egy-egy perszövegben, mint rendszerint, ugyanaz az Írásjel ismétlődik feleslegesen, a kihagyott jel előtti szó utolsó betűjét dőlten szedetjük, s az első ilyen esethez fűzött jegyzetben említjük meg, hogy a dőlt betűk után az eredetiben milyen írásjel található. Ezzel a módszerrel, a szövegnek a szükséges gondolati tagolást megadva, az eredeti interpunkciót is pontosan feltüntetjük. Az így közölt pereket a szövegkezdet elé tett csillaggal jelöltük meg. E megoldás az eredeti központozásnak a maitól való nagy eltérései és következetlenségei miatt nem volt mindig alkalmazható. Ilyen esetben a szövegeket a mai helyesírás szerint, egyféle (a szokott) írásjelekkel központoztuk, m s tekintet nélkül arra, hogy ez az eredetivel egybeesik-e, vagy nem, a szavak utolsó betűjének dőlt szedésével tüntetjük fel mindazokat a helyeket, ahol az eredetiben valamilyen írásjel van. Ezen a módon tehát csak azt tudjuk feltüntetni, hogy az eredeti szöveg hol tagolódik, a hogyan azonban nem jelölhető. Sok türelmet ós időt igénylő munkával sikerült elérni, hogy az így közölt ügyek száma a csillaggal jelölt perekhez képest lényegesen kisebb. (Ha a magyar és latin szöveg egy bekezdésen belül egymásba szövődik, ott a fenti jelölésmódokat a bekezdés latin szövegrészeire is alkalmaztuk.) Részben az elmondottakkal kapcsolatos, hogy a teljes paleográfiai hűségtől még néhány jelentéktelenebb kérdésben el kellett térnünk. így például, ha az eredeti írásjel számjegy után következik, a fentiek szerinti dőlt szedést csak egyjegyű számoknál alkalmazhattuk, többjegyű számnál ezt tipográfiai okokból mellőznünk kellett. A tőszámnevek után a kor szokása szerint olykor kitett pontot a sorszámnevektől való megkülönböztetés végett (jelölés nélkül) elhagytuk. A kettőzött számok közé az eredetiben nem alkalmazott kötőjelet tettünk (pl. 2—2), de ha a számok betűvel vannak írva, az eredeti formát tartottuk meg (pl. „tizenkét tizenkét", vagy ahogy szintén írják : „tizenkét két"). Az A ós / szórövidítéseknól, melyek után a periratokban nem volt szokás pontot tenni, ha ilyen jel néha mégis előfordul, azt — egységesítés végett — mindenütt elhagytuk. Az A és / ragozott alakjainál a ragot — az eredetiben sohasem használt — kötőjellel kapcsoltuk a betűhöz (pl. At, Inak helyett: „A-t", „I-nak"). Ha az „is" szót e betűkkel írták egybe, azokat szétválasztottuk (Ais, Ays, Iis helyett: „A is", „A ys", ,,I is"). Az eredetiben teljesen rendszertelenül használt nagy- és kisbetűket a mai helyesírás szerint alkalmazzuk. (Az esetlegesen, gyakran a szó belsejében is elő120 Az eredeti szöveg gyakran 20—30 soros mondatait fel kellett bontanunk. De még így is maradtak 10—15 soros mondatok, melyekben csak pontosvesszőkkel lehetett némi tagolást elérni, minthogy a vezérige a további szétválasztást nem engedi meg. 121 A legújabb helyesírás szerint *, és, mint előtt vesszőt kell tenni. Ezt e kötőszók gyakorisága miatt — a vesszők szövegünket túlságosan összetörték volna — vizuális szempontból nem alkalmazhattuk, illetőleg csak ott alkalmaztuk, ahol a jel kiírása az értelem kiemelését elősegítette.
