Varga Endre: Úriszék XVI–XVII. századi perszövegek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 5. Budapest, 1958)
Bevezetés
várának börtönéből, hol maga is fogva volt, szökött meg a törökkel, mint pribéket, felnégyelésre ítélik. De kézlevágással s lefejezéssel büntetnek egy szolgalegényt is, ki urától megszökve, állítólag Fehérvár felé, török területre igyekezett átjutni. A viszonyok elvadulását mutatja az az ügy, melynek vádlottja török fogságba esvén, saját kiszabadulása érdekében egy ravazdi jobbágycsaládot szolgáltatott ki az ellenségnek s az értük — saját váltságdíján túl — kapott pénzt eldorbézolta. Karóbahúzással büntetik. 86 A Praxis Criminalis beosztása szerint perszövegeink következő csoportjaként azokat az ügyeket említhetjük, melyek emberölés miatt indultak. Ennek a legkülönbözőbb esetei fordulnak elő anyagunkban a kocsmai verekedés során történt, halált okozó súlyos testisértéstől a rablógyilkosságig. A büntetések ugyanilyen változatosak, vérdíj kiszabásától a legkínosabb halálnemek alkalmazásáig. Az ügyek nagy száma miatt azoknak csak néhány jellegzetes vonását emelhetjük ki. Élesen mutatkozik meg az úriszék osztálybíróság jellege az úr személye ellen irányuló cselekmények kegyetlen megtorlásában. A földesúr gyilkosát lófarkon hurcolják a vesztőhelyig, ott az ítélet szerint megkínozzák, fejét veszik, s holttestét megbélyegzésül kerékre vetve közszemlére állítják. Hasonló sorsban részesül az a szolga is, aki jobbágy-gazdáját, ütlegei elől védekezve, megölte, csak a kerékrevetés marad el az utóbbi esetben. A forgalom és az általános közbiztonság érdekei magyarázzák viszont a rablógyilkosokkal,, útonállókkal és „házfelverőkkel" szemben alkalmazott kíméletlen szigort. Büntetésük (útonállóké akkor is, ha embert nem öltek) karóbahúzás, kerékbetörés, horogra vetés vagy felnégyelés. A halálbüntetést rendszerint exaspérai ják is : a kivégzés előtt az elítéltet „mennél szörnyűbb kínokkal" gyötrik, vagy — az északkeleti országrészeken, a makovicai és a szepesvári uradalmakban — hátukból „nyakuktól a talpukig" szíjakat hasítanak. Mindezt tortúra előzi meg ; a makovicai uradalom anyagában több ilyen kínvallatásról készült jegyzőkönyvet közlünk. Az ítélkezés barbársága s a közbiztonság állapotáról a vallomásokból kibontakozó kép a vidék rendkívül elmaradott és elvadult viszonyait tárja fel. Ezzel a kegyetlenséggel szemben feltűnő, hogy az úriszékek a házastárs vagy gyermek megölését, a gyermekvesztést és magzatelhajtást — bár az egykorú büntetőjog az utóbbi kivételével ezekre is kínos halálnemeket ír elő — ilyen ítéletek kiszabása helyett fej vesztéssel büntetik. 87 Súlyos bűncselekménynek tekintik, s minden esetben pallossal torolják meg a nemi erőszakot, a házasságtörést és a bigámiát. Az úriszéki gyakorlat az utóbbiak tekintetében nem tesz különbséget férfi és nő között, mindkét nemű vádlottakra egyformán halált mér. Enyhébben büntetik a paráználkodás címén perbefogott, h gi kötelék alatt nem álló „szabad személyt" (söluta persona). A viszonyon ért vagy teherbe esett leányokat és özvegy asszonyokat rendszerint megvesszőzik a pellengérnél, s utána kiűzik és kitiltják az ura dalom területéről, a paráználkodó legények bírságot fizetnek a földesúrnak. A bírság szokásos elnevezése „bikapénz". Az úriszéki ítéletek nem egyszer arra kötelezik a férfit, hogy a leányt, akivel kapcsolatot tartott, vegye feleségül. A szexuális bűncselekmények közül legkeményebben a kerítést büntetik. Egyik közölt perünk szerint három szentsimoni legény, testvérek, egy ottani menyecskéhez 86 L. a 191., 330., 340., 378., 398. sz. pereket, 87 A fenti sorrendben 1. a 391., 204. ; 196., 199., 374., 526., 531., 534., 577. •• 2., 121., 122., 230. sz. pereket. L. továbbá a nomenklatúrában az exasperatio, megcsigáz-, tortura, horogra vet stb. címszavakat.
