Varga Endre: Úriszék XVI–XVII. századi perszövegek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 5. Budapest, 1958)

Bevezetés

ós testvére, Bársony János ítélőmester ellen. A felkelést, melynek gazdasági és vallási okai voltak, a mozgalom vezetői gondosan előkészítették. A jobbágyok zárt sorokban, zászlók alatt gyülekeztek, szétoszlottak őrhelyeikre, majd a terv szerint hajtották végre akciójukat, mely — ha utána kegyetlen megtorlás következett is — pillanatnyilag sikerrel járt : az erőszakoskodó püspököt és zsoldosait kiverték falujukból.

76 E tömegmozgalmakon kívül a jobbágyság osztály öntudatát, osztályszolidaritását pereink között számos kisebb ügy is illusztrálhatja. Több esetet közlünk például, amikor egyik jobbágy a másikat a kalodából vagy a börtönből kiszabadítja. Jobbágy származású hajdúk eresztik szabadon a rabokat és maguk is velük szöknek, hogy az úr bosszúállását elkerüljék. Egyik esetben erre azt az alkalmat használják fel, amíg az úrnő vacsoránál ül; ekkor felnyitják a börtönt ós kiszabadítják fogva tartott jobbágytársaikat. Az úr munkájára kivezényelt rabok a hajdú laza felügyelete miatt megszökhetnek. Parasztok felvilágosítják egymást, hogyan lehet a dézsmánál és az aratórésznél az úr hasznát megrövidíteni stb.

77 — Az osztályszolidaritás példáiként emelhetők még ki a kezességvállalások. A börtönök mélyén sínylődő társaikat is ez úton szabadítják ki a parasztok ; gyakran igen nagy összegű kezességet vállalnak értük, hogy nem szöknek meg, nem „ütnek többé pártot" az úr ellen, hogy „engedelmesek" lesznek stb. Kétségtelen, hogy ilyen esetekben az egymásért való jótállásra sokszor a földesúr kényszerítette rá jobbágyait, de vannak olyan ügyek is, ahol az önkéntesség nem lehet vitás. így például, bár a földesúr a feltételek be nem tartása esetén a kikötött összeget a kezeseken kegyetlenül behajtotta, van rá példa, hogy a kezes maga segítette elő a jótállásával kiszabadult jobbágy szökését.

78 A legerőteljesebben nyilvánul meg, természetesen, az osztályöntudat az említett tömegakciók alkalmával, amikor a nép, osztályérdekeinek tudatára ébredve, teljes egyetértésben határozza el és cselekszi meg azt, amit harcának eredményessége érdekében hasznosnak lát. Ismét hangsúlyozni kívánjuk azonban, hogy amint az ellenállás eredményei rendszerint csak egyes adott esetekre vonatkozó rész-sikerek, úgy az osztályöntudat is csak a kor adottságain keresztül és adottságai közepett értékelhető. Sem az egyik, sem a másik irányban nem képzelhető el perspektivikus ellenállás, illetőleg olyan értelmű öntudat, mely a parasztság teljes felszabadítását tekintené céljának, hogy maga vegye kezébe sorsának intézését. Korszakunk — a XVI. század vége s a XVII. sz. — jobbágyságának magatartásában ilyen gondolatok még csak elemi formáikban jelentkeznek, hiszen megvalósításuk feltételei ebben az időben nem is voltak megadva. Csupán annyit állapíthatunk meg, hogy a parasztok szívós ellenállásukkal uraikat bizonyos engedményekre tudták kényszeríteni és ezáltal a haladás feltételeit teremtették meg. A sok apró, időben egymás mellett, illetve egymás után született részeredmény mind szívósabbá és kilátásteljesebbó tette a parasztság — egyelőre még szétforgácsolt — harcát, mely olykor, nyílt felkelésekké szélesedve ki, egyetemesebb célkitűzéseket vetett fel. Bizonyos, hogy az elért kisebb eredmények, helyi megmozdulások is erősen növelték a parasztság harckészségét, elszánt76 L. a 474. sz. pert. " A fenti sorrendben 1. a 77., 210., 245., 273. ; 129., 227., 553. ; 210., 143. ; 183., 537. stb. sz. pereket. 78 L. pl. a 31., 179., 254., 389., 546. stb. sz. pereket s különösen a 45. sz. a. közölt kezességi lajstromot.