Varga Endre: Úriszék XVI–XVII. századi perszövegek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 5. Budapest, 1958)

Bevezetés

kizárólag a Hármaskönyv s a törvénytár ; ezekből is újból és újból ugyanazok a szöveghelyek és articulusok szerepelnek, s ha más idézhető jogszabály nincs, a büntetőjog elveit is gyakran veszik Werbőczi egyes (magánjogi jellegű) tételeinek mellékes vagy részlet-megjegyzéseiből.

49 A Hármaskönyvön s a Corpus Jurison kívül — sokkal ritkábban — Kitonich említett, Directio Methodica című munkájára s egyes megyei statútumokra történnek még utalások, s szép számmal alkalmaznak (többnyire római jogi eredetű) jogi közhelyeket. Ezen kívül az ,,usus", „praxis", „consuetudo" s nem ritkán a helyi szokásjog — e kérdésre az általunk feltárt jobbágymagánjog nagy jelentősége miatt később még visszatérünk — szolgáltatják az úriszéki perek joganyagát. Az utóbbi fejletlensége és hiányosságai, a tisztázatlan és differenciálatlan fogalmak ellenére az egyes uradalmak ítélkezésében inkább a szigor, a kíméletlenség mértéke tekintetében figyelhetők meg különbségek — ami, mint arra az uradalmi bevezetésekben rámutatunk, a helyi viszonyokkal, az osztályharc kiélesedésével vagy a háborús eseményekkel, a nép elnyomorodásával áll kapcsolatban — maga az eljárás azonban s a perszövegek stílusa, sőt az anyagi jogelvek is az említett feltételekkel arányban nem álló mértékig hasonlatosak. Természetesen, ez a korviszonyokhoz képest értendő, hiszen a jogszabályok hézagossága, ellentmondásai s a pontos definíciók hiánya miatt az elveknek egyes esetekre alkalmazása terén — mint a feudális jogszolgáltatás minden fórumán — sok a következetlenség és bizonytalanság ; egészében, főbb vonásaiban mégis az úriszékek anyagi joga is általában homogén. A jelenség okainak feltárása többirányú kutatást igényel, ami túlmenne bevezetésünk feladatkörén, így e tárgyra itt csupán a figyelmet hívhatjuk fel. Ugyanígy csak utalhatunk az úriszéki perek büntetőjogi anyagának az egykorú osztrák és német büntetőjoggal (úgy látszik, különösen a szász criminalisták, Carpzow, Doppler stb. által összegyűjtött és kidolgozott anyaggal) észlelhető hasonlóságaira. Az Alsó-Ausztria részére 1656-ban kiadott, nálunk Praxis Criminalis néven ismert törvénykönyv Magyarországon csak a XVII. század végén, 1687 után terjedt el. A korábbi időben mutatkozó analógiák, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy szövegeink a német nyelvterületen általánosan használt, a magyar (megyei) bíróságok által is többször idézett 1532. évi császári büntető kódexre, a híressé vált Constitutio Criminalis Carolinára nem tesznek utalást,

50 a kérdésnek s abban a magyarországi városi jog közvetítő szerepének tanulmányozását érdemelnék meg. Hasonló feldolgozásra vár annak tisztázása, hogy a peranyagunkban előforduló római jogi elemek mennyiben Werbőczi, a városi jog, illetőleg a német birodalmi jog s a kánonjog közvetítésével vagy más, 49 így térnek vissza pl. bűnügyekben (a büntetés nemének megállapításánál) a Hármaskönyv I. r. 15. e., perrendi kérdésekben (a bizonyító eljárással kapcsolatban) a LT. r. 32. c. (főleg 5. §-a), örökösödési ügyekben a III. r. 29—30. c. stb. — A perszövegekben előforduló törvénycikkeket, Hármaskönyv-címeket, a többször idézett jogi közhelyeket stb. 1. a tárgymutatóban, mely a reájuk tett hivatkozások gyakoriságát is feltünteti. 50 Az összehasonlításokhoz a Praxis Criminalis-n&k a Corpus Juris 1779. évi budai kiadásában megjelent szövegét, továbbá a következő munkákat használtuk : Peinlich Halssgericht des . . . Keyser Carols V. und des Heyligen Römischen Reichs peinlich Gerichts Ordnung. Franckfurt am Mayn, 1581 ; Carpzovius, Benedictus: Practica nova rerum criminalium imperialis Saxonica. Lipsiae, 1739 („editio novissima") ; Svevius, Gottfridus: Practicae novae imperialis Saxonicae rerum criminalium Benedicti Carpzovii synopsis. Lipsiae, 1703 ; Döplerus, Jacobus : Theatrum poenarum ..., oder SchauPlatz derer Leibes und Lebens Straffen. Sonderhausen, 1693.