Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

Terézia kezdettől fogva elvárt s amelyeknek fogalmazványai — II. József uralkodásának néhány éve alatt negyedéves időközökből — az Officium irattárában fönnmaradtak. Birtokunkban van egy-két rendezési terv is. A kamarai levéltárba alapjainak megvetése után is nagy számban érkeztek be iratok s ezeknek a beszállításoknak már az Officium aktáin is csaknem mindig nyoma van. Önállóan a levéltári hivatal csak közvetlen fölöttes szervével levelezett. A kamarai tanács értesítette archívumát arról, hogy külső szervektől a kincstárt érintő iratok jöttek meg, melyeket biztonságos megőrzés céljából el kell helyeznie. Ilyen iratok voltak: alárendelt kamarai hivatalok (vidéki kamarai adminisztrációk, kincstári uradalmak) iratai; Bécsből és külföldről érkezett magyar vonatkozású akták (pl. az anspachi Hunyadi-iratok); a kincstárnak kiállított kötelezőlevelek, reverzálisok, kaucionálisok, amilyeneket kincstári adományban részesültek a birtokátvételkor, kincstári tisztviselők a kinevezés alkalmából adtak; a kincstárnak magánosokkal kötött szerződései; a Kancelláriától 1774 óta rendszeresen megküldött királyi donáció-, armális-, céhprivilégium-, szabadalomlevél-másolatok (ezeket a „Liber donationum", „Collationes ecclesiasticae" és „Collationes saeculares" sorozatokban helyezték el, ill. oda másolták be, majd mutatókkal is ellátták); az országgyűlések törvénycikkei; a Kamarai Számvevőségnek és a volt Kassai Kamarai Igazgatóságnak rendszertelenül, a kamarai irattárnak az 1790-es évek óta több-kevesebb rendszerességgel átadott régi iratai; kamarai alkalmazottak vagy magánosok halála után maradt irathagyatékok; a XIX. sz. első feléből (alkalmilag) használatból kikerült pecsétek, pecsétnyomók (megszűnt hatóságokéi is); a Kereskedelmi Bank privilégiuma és bankjegy kibocsátási szerződés; XVI. sz.-i bányakódex; az abszolutizmus korában továbbra is az adománylevelek, azonkívül az új császári berendezkedés birodalmi törvénytárai, pátensei és más országos vagy kincstári érdekű rendelkezései; a „Verordnungsblatt" számai; a szabadságharc résztvevőitől elkobzott, valamint más lefoglalt forradalmi iratok és sajtótermékek; magánosoktól vásárolt gyűjtemények; 1867-től az új pénzügyi szervezet rendjének terve; a Pesti Kincstári Jogügy igazgatóság és Kincstári Ügyészség iratai; elkobzott iratok; a levéltárügyet érintő sajtóközlemények. A levéltár anyaga az itt felsoroltakon kívül azzal is gyarapodott, hogy kiküldött tisztviselői a Kancellária királyi könyveinek, a nádori levéltár nádori adománykönyveinek, egyes helyi kamarai szerveknél pedig az ottani irattárnak megfelelő részeiről másolatokat, lajstromokat, mutatókat készítettek. A XIX. sz. közepétől — ahogyan a levéltárban működő egyes „lajstromozók", „mutatózók" és „gyakornokok" szorosan vett hivatali feladataikon túl a lassan kibontakozó történeti segédtudományok művelésében is részt kívántak venni a történetkutatók is egyre nagyobb számban keresték föl a Kamara archívumát — előfordult, hogy az iroda paleográfiai, alkotmányjogi, numizmatikai könyveket szerzett meg saját használatára, sőt az 1870-es években befutottak a kutatóktól a kamarai levéltári anyag alapján készült könyvek első tiszteletpéldányai is. Anyagföl vétel, rendezés és segédletkészítés — ezek az elsőrendű feladatok — voltaképpen csak előkészítették a levéltárnak a kincstár számára közvetlen hasznot hajtó funkcióját: a kincstári érdekek támogatását anyagfeltárás, kölcsönzés, másolat-, kivonatkészítés és tájékoztató szolgálat útján. Az archívum beosztottjai ezeket a műveleteket is a Kamara rendelkezésére végezték. (Amikor a Kamarát az uralkodó erre vonatkozóan utasította, egy-egy hivatali