Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

II. EGYÉB KINCSTÁRI SZERVEK LEVÉLTÁRAKBA NEM SOROLT KINCSTÁRI FONDOK

nát, a talált kincseket. Feladatuk volt, hogy üldözzék a pénzhamisítókat, uzsorásokat, csempészeket, tolvajokat, katonaszökevényeket és más bűnösöket (valamint, hogy fedezzék a fogságra vetettek ellátási költségeit), hogy kivizsgálják a hozzájuk forduló úrbéresek és mások panaszát (helytelen úriszéki ítélet, méltatlan elkobzás, veszélyeztetett községhatárok, erőszakoskodás, pénztartozások, községi vezetőség visszaélései ügyében stb.). Mindebben a helyi és vidéki kincstári fiskálisok voltak segítségükre, hagyatékokat, bűnösöket feljelentő fölirataikkal stb. Az ország 49 szabad királyi városának gazdasági (és részben politikai) ellenőrzését ugyancsak a középfokú kincstári szervek végezték. A városi földek (puszta, szántó, erdő, legelő), házak, haszonvételek (kocsma, pálinkafőző, mészárszék, malom) bérbeadása csak az adminisztráció képviselőjének jelenlétében végbement árverésen történhetett meg, nemkülönben az évi tisztújítás. A kincstár nemcsak saját városbeli épületeit gondozta (fogadó, szegényház, szövőüzem stb.), hanem figyelemmel kísérte a városiak építkezéseit is (középületek, téglagyártó üzem, útkövezés, kőszállítás), akárcsak a külföldről hozott városi telepesek vagy a városi úrbéresek sorsát, a birtokrendet (városi határok, telkek rendje, telekkönyv-felvétel), a közrendet (biztonság, tűzvédelem, közvilágítás), az adóelosztást (taxa, accisa), a kereskedelmet és az ipart (vásárok rendje, árszabályzata, céhek jövedelmei, sóbeszerzés, selyemszövőüzemek, bányák, vámkedvezmények), a városi egyházakés szerzetesrendek anyagi szükségleteit (templomépítés, iskolák), a városi törvénykezést. Rendszeresen ellenőrizték az adminisztrációk a város számadásait (külön — ha voltak — az árva-, kórház-, tűzoltó-, segély- és alapítványi pénztárakat, az alkalmazottak fizetését, a város tartozásait és követeléseit), kivizsgálták a vezetőség elleni panaszokat s szükség esetén helytartótanácsi bizottságot küldettek ki a városi gazdálkodás megjavítására, újjászervezésére. Felülvizsgálták a nekik megküldött városi ülésjegyzőkönyveket, kimutatásokat, a városi tisztviselők munkáját. Ha a só- és harmincadügy irányítását — mint láttuk — a Helytartótanács magának tartotta is fenn, mégis az adminisztrációkra várt a sóértékesítés, a csempészet (és megtorlás) vagy a vámtarifa-meghatározás sok alkalmi ügyének elintézése, ugyanígy a bányaigazgatás, ásványkutatás egyes feladataié. A közigazgatási szervekével közös tennivalók voltak: az adószabályozás és adóbeszedés, az utak, hidak és gátak építése, karbantartása, a folyószabályozás, az országos földfelmérés, telekkönyvezés végrehajtása, a postaszolgálat és részben az egészségügyi szolgálat irányítása, az árszabályozás, a zsidók letelepülésének engedélyezése, az újoncállítás. Az adminisztrációk kötelessége volt az egyházak (elsősorban a római katolikus egyház) anyagi ügyeivel való foglalkozás is (telkek kiutalása templom, paplakás és iskola számára, építkezési segélyek, tanítói fizetések, papi nyugdíjak ügye, a cassa parochorum s az üresedésben lévő püspökségek kincstár által kezelt „intercalaris" jövedelmének ügyei stb.). Az adminisztrációk számvevőségeire hárult az alárendelt hivataloktól (azaz lényegében csak az uradalmaktól), valamint a városoktól felküldött valamennyi számadás ellenőrzése. Az adminisztrációk pénztárai a maguk korlátozott hatáskörében kisebb pénzösszegeket utaltak ki (vagy a só- és harmincadhivalokat utasították pénzkifizetésre, hogy a tisztviselők, napidíjas bizottsági tagok, mérnökök fizetését, nyugdíját, az iparos-számlákat kiegyenlítsék. 1785-ben a korábbi Contributional-, Domestical- és Kriegs-cassa-kat egyesítették s mellettük kerületi pénztárakat (Districts-Cassa) állítottak fel. 1786-ban ez a két típus is egyesült.