Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

II. EGYÉB KINCSTÁRI SZERVEK LEVÉLTÁRAKBA NEM SOROLT KINCSTÁRI FONDOK

ugyanezeken a tárgyi csoportokon nyugodott, a csoportok kezdetben magas száma (30—40) a legtöbb adminisztrációban néhány év múlva csökkent, mert sokat közülük összevontak. Az iratok az iktatószoba címekkel ellátott Fach-jaiba kerültek (pl. BauAngelegenheiten, exhibitumok, mellékletek és expeditumok), majd évek szerinti (egy vagy több) fasciculusba kötötték őket. Ezt a rendszert utóbb több helyen megváltoztatták; az iratokat pl. néhol a jegyzőkönyvek lapjai közt helyezték el. A középfokú kincstári hivatalok által intézett ügyek közül az uradalmi gazdálkodás ügykörébe tartozók voltak a legnagyobb számmal. Mivel a haszonvételeket a legtöbb esetben bérbeadták, csaknem mindenütt a kocsmák, sörfőzők, malmok, legelők, makkoserdők árverés útján való árendálása, a bérleti szerződések megkötése és a bérek beszedése adta a legtöbb tennivalót. De nem hanyagolták el a földművelést, az erdőírtást, az állattartást, új állatfajták propagálását (pl. juh, selyemhernyó) vagy a szőlő- és különösen az erdőgazdálkodást sem (pusztítások meggátlása, szabályzatok kiadása s őrök tartása útján). Gondjuk volt a termés megőrzésére, szállítására, értékesítésére. A gabonát raktárakban tárolták; a hadsereg ellátására és a tartalékra szükséges menynyiségen felüliből eladtak, akárcsak a borból, szénából, állatokból, fából is (épület- és tűzifahasználatra azonban úrbéreseknek s más kérelmezőknek gyakran adtak engedélyt), ínség idején — vagy ha hiány mutatkozott — máshonnan hozattak vagy vásároltak gabonát, bort. Az egyházi terménytizedet nem egy helyen bérbevették és céljaik szolgálatába állították. Gondoskodtak kincstári gazdasági- és lakóépületek építéséről, épségben tartásáról, kijavításáról, gazdasági eszközök beszerzéséről, majorságok szervezéséről. A manufaktúraszervezés a helyi termékek (elsősorban a selyem) feldolgozását szolgálta. (Szövőüzemek építése, eszközökkel való fölszerelése, anyaggal való ellátása). Ellenőrizték a kincstári úrbéresek szolgáltatásainak behajtását, a robotrendszer megreformálását, a jobbágyköltözést, igyekeztek az úrbéresek földigényeinek (telek, rét stb.) eleget tenni. Az ínségeseknek vetőmagelőleget, szolgáltatási kedvezményt, pénzsegélyt adtak (az Almosen-Fond-ból), ellenőrizték az árvák gyámolítását, az új telepesek ellátottságát, tartós helybenmaradását. A kincstári birtokokéhoz hasonló kezelésben voltak a tanulmányi alapi, vallásalapi és a világi alapítványi birtokok. (A fundus studiorum 1780-ban létesült a feloszlatott jezsuita rend vagyonából és 1781-ben adták a kincstár kezére, a fundus religionarius-t a rendházak 1782-ben megkezdett feloszlatása során létesítették; az árva- és szegényházak, kórházak, konviktusok, szegények, tanulók segélyezésére fordítandó alapítványokat 1784-ben kebelezték be a kincstárba s 1787-ben a feloszlatott polgári vallási társulatok vagyonával gyarapították.) Gazdaságaik kezelése, termékeik értékesítése, úrbéreseik gondviselése a szorosan vett kincstári birtokokétól elkülönítve, de azokéhoz hasonlóan folyt. Tőkéjük egy része nem ingatlan volt. Készpénz-vagyonúkkal a kincstár kölcsönügyleteket folytathatott. Kiadásaik közt fontos szerepet vittek a konviktusok, ösztöndíjasok ellátására fordított összegek. Az adminisztrációknak őrködniök kellett a kincstár vagyonjogi érdekei fölött: számontartani a birtokállomány változásait (szükség esetén állást foglalni birtokadomány kérdéseiben), vigyázni a határok épségére, összeírásokban, becsükben, leltárakban rögzíteni a vagyoni helyzetet, épségben őrizni a jogbiztosító iratokat, vinni a birtok-, dézsma-, hatalmaskodási és más pöröket, lefoglalni az örökös nélkül elhunytak vagyo-