Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

II. EGYÉB KINCSTÁRI SZERVEK LEVÉLTÁRAKBA NEM SOROLT KINCSTÁRI FONDOK

nevezték ki s az ilyeneket az adminisztrátornak elbocsájtás helyett csak felfüggesztenie volt szabad. Az adminisztrátor szabadságát is felsőbb helyen engedélyezték. A középfokú kincstári szervek közvetlenül levelezhettek egyházi, politikai és katonai intézményekkel s a királyi biztossal is, ha az iratváltás tárgya nem volt országos érdekű (,,universale"). Az adminisztrációk önállóan láthatták el az úrbéri jellegű igazságszolgáltatás irányítását (kincstári úriszékek ellenőrzése, úrbéresek földesúr elleni panaszainak, bérlők egymás közti viszályainak kivizsgálása), politikai vonatkozású jogügyekben a királyi biztoshoz fordulhattak; a rendi bíróságok elé tartozó kincstári (elsősorban birtokjogi) pörösügyeket saját fiskálisuk útján vitték, a királyi jogügy igazgatóval állandó érintkezésben. Ügyelniük kellett rá, hogy az országból senki se vigyen ki ingóságokat a megfelelő illeték lefizetése nélkül, hogy a talált kincsek, a magtalanul, végrendelet nélkül elhalt (vagy kincstári, egyházi, tanulmányi alapi) személyek hagyatékai a kincstár számára biztosítva legyenek: minderről ugyancsak a Helytartótanács várt tőlük jelentést, ahogyan általában mindarról, ami az adminisztráció hatáskörében történt, amit vezetőjük tenni szándékozott s ami az utasítások végrehajtását illette. Az évnegyedi és évi számadásokat a Hofrechnungskammer címére küldték, köztük az alárendelt hivataloknak az adminisztráción már egybevetett és ellenőrzött számadásait; a protocollumokat pedig havonta a Helytartótanács címére. Az újonnan szervezett hivataloknak kezdettől fogva elég nagy tisztviselői személyzet állott rendelkezésére, hogy ügyvitelüket simán és gyorsan lebonyolíthassák. Az adminisztrátor mellett 1 helyettes s a nagyobb hivatalokban még 1-3 tanácsos működött, továbbá mindenütt titkár (actuarius), 1-4 írnok, számvevő, segédszemélyzet (házmester, huszár, szolga), esetleg további járulnokok, napidíjasok, számvevőségi személyzet (Kassán összesen 8 tisztviselő). Az adminisztrátorokat a császár legnagyobb részben a magyar középnemesség soraiból nevezte ki, nagybirtokos és idegen származású alig volt köztük. A többi tisztviselő lehetőleg ugyancsak a régi garnitúrához hasonló elemekből került ki, hacsak német nyelvtudásuk hiánya nem jelentett akadályt. A központon kívül szolgálók uradalmi tisztviselők (köztük erdészek, pincészek), só-, bányaés harmincadhivatali alkalmazottak (köztük sószállítók, mérlegmester, bányamérnök), fiskálisok, orvosok, élelmiszer- és anyagraktárakhoz, valamint építkezésekhez beosztottak voltak. Alig volt hivatali hely, ahonnan az ellenőr, a pénztáros és az írnok hiányzott volna. A földmérő geometrák nem tartoztak a rendszeres alkalmazottak közé, napidíjjal fizették őket. Az ügyintézés gyorsítása érdekében a beérkezett iratokat az adminisztrátornak vagy helyettesének haladéktalanul kezébe kellett vennie s a dologban intézkednie, nem pedig, mint azelőtt, a legközelebbi, esetleg csak soká tartandó ülésre várakoznia. (Bár üléseket némelyik nagyobb hivatalban, általában hetenként egyszer, továbbra is tartottak, néhol külön gazdasági bizottsági üléseket is.) A beérkező iratok iktatása az actuarius feladata volt. Az így készülő Amts-Protocoll az adminisztrációnál maradt (hozzá évenkénti Registratursbuch-ok, azaz mutatók is készültek), de egyes tételeiről tárgyi csoportosítása s tárgy-címekkel ellátott füzetekben másolatot kellett készíteni s azokat a Helytartótanácshoz felküldeni. Az egyes ügyköröknek a nagyobb létszámú adminisztrációknál külön előadói voltak, a végleges kiadvány-szöveg megfogalmazása, a tisztázat expediálása és az irattári elhelyezés az actuarius dolga volt. Az irattári rend