Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)
II. EGYÉB KINCSTÁRI SZERVEK LEVÉLTÁRAKBA NEM SOROLT KINCSTÁRI FONDOK
szabott volt: csupán a Dráva-Száva közének és a Száván túli Horvátföldnek a nyugati peremét foglalta magába (Zágráb, Kőrös és Várasd, korábban szlavón megyéket); ettől keletre már a bécsi kamarai igazgatás alatt álló Szlavónia, valamint a horvát katonai határőrvidék terült el, délre pedig a tengermellék, 1731 óta a trieszti Haupt Commercial Intendenza irányítása alatt. A Magyar Kamara az 1750-es években több alkalommal sürgette az uralkodónál egy horvátországi kamarai adminisztrátor kinevezését; elsősorban a nagy távolságra hivatkozott, amely ezt az országrészt Pozsonytól elválasztja, továbbá arra, hogy az adminisztrátort királyi városokba küldendő biztosként felhasználva jelentős költségmegtakarítást lehetne elérni, nemkülönben, hogy a harmincad- és sóhivatalok ellenőrzésével is igen fontos feladat hárulna az új tisztviselőre. 1 Mária Terézia végül engedett a kérésnek és 1756. szept. 15-én kinevezte Radosztics Ignácot horvátországi adminisztrátorrá, egyben magyar kamarai tanácsossá. 2 Az adminisztrátor utasítás-tervét a következő év március 23-án terjesztette föl a Kamara. 3 Feladatainak általános meghatározásakor az instrukció hivatkozott a kinevező irat szavaira: az adminisztrátor által intézendő kincstári ügyek közül kiemelte a kaducitások gondviselését, a kincstári pörök, harmincad- és sóügyek vitelét, a királyi városokjobb rendjének és helyesebb gazdálkodásának biztosítását s általában a kincstár kárainak megelőzését és jövedelmeinek növelését. Székhelyét Varasdon kellett tartania; hivatalának ő volt az egyetlen „ügyintéző" tisztviselője, közvetlen munkatársai csupán írnokok és altisztek voltak. Nehezebb kérdések megoldásánál a horvátországi kincstári igazgatás neki alárendelt (de a központon kívül működő) tisztjeit vonhatta be a tanácskozásba: a fiskális prokurátort, a harmincadosokat (a berdovici, krapinai, jaszkai, klanicai, novigrádi, radanováci, szamobori, szluini, varasdi és zágrábi harmincadhivatalok vezetőit), a varasdi sóadminisztráció vezetőjét (salis distractort) s esetleg még kinevezendő további officiálisokat. Feladata volt ezeknek a hivataloknak az ellenőrzése; különösen a vám szabályos beszedését, a jövedelemkezelést, az ügykezelést kellett szemmel tartania. Évente legalább egyszer személyesen is fölkereste az alárendelteket, hibáikat kijavította, illetve nagyobb nehézségek esetén azok kiküszöbölésére a Kamarának tett javaslatot. Az adminisztrátor minden vonatkozásban közvetítő szerv volt a Kamara és a provinciális hivatalok között: a Kamara rajta keresztül küldte leiratait, körleveleit azok számára (és ha kivételesen közvetlenül utasította őket, akkor is értesítette erről az adminisztrátort). A harmincadhivatalok stb. ennek megfelelően ugyancsak az adminisztrátorhoz írták jelentéseiket, az utóbbi pedig saját véleményével kiegészítve terjesztette azokat tovább. Sűrű iratváltásban volt még az ellenőrzés alatt álló királyi városok magisztrátusaival, bíróival, a horvát rendi közigazgatás szerveivel (bán, alispánok), katonai hatóságokkal (károlyvárosi generalátus), a szomszédos uradalmak birtokosaival és tiszttartóival, mérnökökkel, egyháziakkal és magánosokkal (különösen a városi polgárok írtak hozzá számos kérvényt, panaszt). Az adminisztrátor volt felelős az ügyvitel során keletkezett iratok megőrzéséért. Amikor ezek irattárba kerültek (archívum officii administratoratus), külön kellett elhelyezni a királyi és kamarai leiratokat (resolutiones, decreta), külön az alárendeltek feliratait és külön a Kamarához írt fölterjesztéseket (informationes, repraesentationes)
