Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

II. EGYÉB KINCSTÁRI SZERVEK LEVÉLTÁRAKBA NEM SOROLT KINCSTÁRI FONDOK

meg az Adminisztráció leiratait (decreta). Mindegyik sorozatról protocollumot kellett vezetni s hozzá repertóriumot készíteni. Radosztics Ignác adminisztrátorkodása (1756—1762) után Kruspér Pál vette át munkakörét, mint a horvátországi kamarai javak adminisztrátora (Cameralium [bonorum] in Croatia administrator, 1763—64). Kruspér utóda Komáromy Zsigmond lett, ő azonban már kincstári ügyészi címmel kellett, hogy beérje (regius fiscalis procurator Croaticus, 1764—67); utóbb horvát-szlavón-dalmát kir. tanácsos (excelsi Consilii regii in Regnis Dalmatiae, Croatiae, Slavoniae consiliarius, 1768—) és kamarai repraesentans (1770—) címet nyert. Az 1779-es nagy területi átszervezések (Fiume, Bánság, határőrvidékek) után sem szünetelt a működése, iratai azonban ettől az időtől alig maradtak ránk. Horvátország kincstári szervezete csak 1785-ben, II. József gyökeres reformja során alakult át. Az Adminisztráció iratait utóbb a Magyar Kamarába szállították be.

4 A ránkmaradt iratanyag jelentős részének tárgya a harmincadok ügye. Az adminisztrátornak kellett gondoskodnia arról, hogy a provinciális hivatalok felküldjék Pozsonyba a maguk heti-havi-negyedévi-évi számadásait (extractus, rationes), nemkülönben a harmincad- és más bevételeket. A Varasdra beszállított harmincadjövedelmekből az adminisztrátor magához vette a salláriumokat, a szállás- és napidíjakat a maga és beosztottjai számára (a generális cameralis praefectoratus cassa-nak adott nyugta ellenében). A megmaradt pénzösszeg a varasdi sójövedelemmel együtt a légrádi harmincados-harmincadinspektor kezéhez került, továbbítás céljából. Az elszámolások ellenőrzésénél több és nehezebb munkát adtak az elintéznivalók, amelyek a csempészáruk leleplezése és elkobzása során adódtak: az adminisztrátornak a hozzáérkező fölterjesztések közül a csempészetre vonatkozókat kellett a legsürgősebben továbbjuttatnia (döntés céljából), hozzácsatolva a kivizsgálás eredményét és saját véleményét. Új harmincadhivatalok szervezése, változott tarifa, vámmentességi ügyek, hamis és tiltott pénz forgalma foglalkoztatták még rendszeresen a horvátországi pénzügyigazgatási szervezetet. A sóforgalom adminisztrációjának hasonló problémái már jóval ritkábban jutottak az adminisztrátor elé. Annál többrétű feladatot jelentett a királyi városok ellenőrzése: tisztújítások, gazdasági ügyvitelük szemmel tartása (adósságok, adókivetés), tisztviselőik alkalmazása, középületeik javítása, a polgárok panaszainak kivizsgálása és orvoslása, a belső rend fenntartása, árvák, céhek, városi egyházak, birtokhatárok, közellátás, tűzbiztonság, városi levéltár ügyei stb. A püspökökkel, a szerzetesrendekkel és a klérus más tagjaival egyrészt az teremtett kapcsolatot, hogy a királyi adományból származó egyházi vagyonnak a kincstár volt a jogutóda és tisztség-üresedés esetén kezelője. Másrészt a fiskus kegyúri jogából következett, hogy némely plébánosi állást neki kellett betöltenie. Háborús időben a kincstár az egyházi nagybirtokhoz is kölcsönért fordult, ahogyan a világiakhoz vagy a királyi városokhoz is. A kincstár horvátországi képviselete szembekerült a közigazgatás nem egy problémájával: vallatások véghezvitelére a megyéket kellett megkérnie (pl. kincstári tisztviselőket ért bántalmak, visszaélések kivizsgálásakor), máskor karhatalom támogatására szorult. 0 adott viszont segítséget az újonctoborzáshoz, szervezte az országhatár egészségügyi védelmét (vesztegzárak, orvosok), a földmérést, levelezett a közutak és