Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

gyott részébe (jobboldali hasábján) számról-számra bevezette. Ezzel az aktussal vált az iktatókönyvnek induló protocollum exhibitorum tanácsülési jegyzőkönyvvé. A tanácsjegyző, miután egyéb adatokkal, pl. a tanácsülésen résztvevők nevével is ellátta a jegyzőkönyveket, azokat az illetékes referens tanácsosoknak, az iratokat a jóváhagyott votumokkal együtt pedig az illetékes titkároknak küldte meg a fogalmazványok elkészítése céljából. Az ügyvitel tökéletesítésére a protocollum exhibitorum vezetésével kapcsolatban, az 1772. november 14-i utasítás kísérőrendelete egy ún. protocollum currens vezetését is előírta. Ezekbe a jegyzőkönyvekbe a kisebb jelentőségű, átfutó, csupán tudomásul szolgáló, a királyi rendeletek vagy kamarai tanácsi határozatok minél jobb végrehajtását előmozdítani törekvő intézkedéseket (pl. jelentések kérése az alacsonyabb rangú kamarai tisztviselőktől, sürgetések, bizonyos jelentések tudomásul vétele, felvilágosítás, instruálás stb.) kellett bevezetni. Ezek voltak a különösebb tárgyalást nem igénylő currens ügyek, ellentétben a tanácsülésen részletesen megtárgyalt sessionalis ügyekkel. A currens ügyeket a tanácsülésen csak tudomásul vették, a rájuk vonatkozó sablonos intézkedéseket többnyire már az iktatóhivatalban bejegyezték. Az illetékes referensnek csak át kellett néznie ezeket az intézkedéseket. A protocollum currenst, bár rendszeresítését az 1772. november 14-i királyi rendelet meghagyta, csak 1779-ben vezették be a Magyar Kamaránál. A currens ügyek jegyzőkönyveit mindig a megfelelő departamentum sessionalis jegyzőkönyveihez csatolták. A titkárok a hozzájuk küldött iratok és a tanácsi döntés (jóváhagyott votum) alapján készítették el az elintézés-fogalmazványt. Az ügyintézés természetesen ilyen vonatkozásban is szakosított volt, a titkárok, az előadókhoz hasonlóan, meghatározott ügykörökben végezték a fogalmazói munkát. Az elkészült fogalmazványokat minden esetben alá kellett írniok, majd az irat hátlapjára rávezették a számvevőhivatal ellenőrző tevékenységével kapcsolatos utasítást: ,,videat officina rationaria''. A fogalmazvány ezután a kapcsolatos iratokkal együtt, az illetékes referens tanácsoshoz került ellenőrzés és aláírás végett. A tanácsos az iratokat a hozzátartozó jegyzőkönyvvel az elnökhöz küldte, aki az ,,expediatur" szó rávezetésével és aláírásával megadta az engedélyt a jóváhagyott fogalmazvány letisztázására és kiadására. Fontosabb ügyekben a referens tanácsosoknak maguknak kellett az ellenőrzött fogalmazványt, még inkább az olyan fogalmazványt, amelyet fontossága miatt ők maguk készítettek el, aláírás végett az elnökhöz vinni, hogy az esetleges problémákat az elnökkel az irat kiadása előtt rögtön megbeszélhessék. Sürgős ügyeknél a kamaraelnök tanácsülési döntés nélkül az előadó tanácsossal való megbeszélés alapján maga is intézkedhetett, de utólag az ilyen ügyet is ismertetni és jóváhagyatni kellett a tanácsülésen. A jóváhagyott fogalmazványt a számvevőhivatal kapta meg. A számvevőhivatal írásbeli megjegyzéseivel együtt az illetékes referensnek küldte vissza a fogalmazványt kijavítás végett. Az olyan fogalmazványokat, amelyekre nem volt, vagy már nem volt észrevétele, nyilvántartókönyveibe jegyezte fel, s „vidit officina rationaria" megjegyzéssel a kiadóhivatalhoz küldte át. Amennyiben bizonyos intézkedéseket nem beérkezett iratra vagy beadványra, hanem tanácsülési előterjesztés vagy tanácsi döntés következtében kellett megtenni, ak-