Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

II. EGYÉB KINCSTÁRI SZERVEK LEVÉLTÁRAKBA NEM SOROLT KINCSTÁRI FONDOK

Fogyasztási adó (accisa) A Bécsi Kamara által bevezetett, az ital- és a húsmérés után fizetett súlyos és sokat felpanaszolt adóteher. Azok közé az adónemek közé tartozott, amelyre a Bécsi Kamara kezdetben nem szívesen adott mentességet. Különösen sérelmes volt a lakosságra azért is, mert a katonaság fogyasztási adó fizetése nélkül foglalkozott az ital- és húsméréssel. Buda és Pest városát pl. 1696-ban felmentették az accisa fizetése alól, 1702ben azonban rendkívül súlyos mértékben újból megterhelték ezzel az adóval. A városi kiváltságok visszaadása után a városi tanács söradó és borvám alakjában szedte be ezt az adót, de kisebb tételekben, mint a kamarai adminisztráció. Amikor Eger 1695-ben püspöki város lett, a püspök a várossal együtt a fogyasztási adót is megkapta. Sójövedelem A legtöbbet sérelmezett császári jövedelem, amelyet a Rákóczi-szabadságharc korában is a magyarság legnagyobb sérelmei közé soroltak. A sókereskedés 1687-től 1690. április 15-ig teljesen szabad volt, de minden beszállított kősó után elővétel címén 1 Ftot és vám címén pedig 15 kr-t szedtek. A Bécsi Kamara 1690. április 15-én behozta a sómonopóliumot. A magyar fogyasztás 1/3 részét az osztrák köbölsó, 2/3 részét pedig erdélyi só fedezte. A sószállítást, a sóelosztást a Budai Kamarai Adminisztráció intézte, sóhivatalok egész rendszerét állítva fel az újszerzeményi területen. Tized A Budai Kamarai Adminisztráció idején állami adónak számított. A császár a tizedszedés jogát az egyháznak (bizonyos kivételektől eltekintve) nem adta meg. A tizedet először (1690-ig) a török által behajtott ún. török tized alapján szedték be, így minősülhetett a ius turcicum alapján azután császári jövedelemnek. Az 1690-es években azonban a tized mindinkább a magyar tized formájában került behajtásra, de volt eset arra is, mint pl. Heves megyében, hogy egyszerre török és magyar tizedet szedtek a lakosságtól. Mindez nagy visszaélésekre adott alkalmat. A tizedet termény és állat, apróállat (kisebb tized) után egyaránt fizetni kellett.

18 Az egyháznak a tizedszedés jogát csak azokon a területeken hagyták meg, ahol az egyház a török időben is tizedjövedelmet élvezett. Ennek a tizednek a bérletét azonban a császári kincstár magának tartotta fenn. (Ez nem vonatkozott a plébánosok tizenhatodára.) Ha az egyház által így élvezett tizedjövedelem érseknél az évi 2400, püspöknél az évi 1200, plébánosnál az évi 600 Ft-ot nem érte el, akkor a Budai Kamarai Adminisztrációnak azt a fenti összegekre ki kellett egészítenie, illetve a püspököknél ilyen esetben átengedték az egyházmegyében szedett császári tized felét.

19 A tized behajtásának ez a bonyolult volta sokszor okozott zavarokat, egyes falvakban a császári közegek és az egyház is tizedjövedelemre tartottak igényt.

20 A Bécsi Kamara a század fordulóján az egyháznak engedte át a tized szedésének jogát, így a Budai Kamarai Adminisztrációnak a tizedből származó jövedelme erősen megcsappant. Csak a hátralékokat szedte be. A török kiűzése után a bécsi kormányzat a tizedet elsősorban a katonaság ellátása céljából foglalta le magának.