Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

volna a háborús kiadásokra. Ezek az elképzelések később olyképp módosultak, hogy az új szerzeményi területből nyerhető jövedelmek emelése végett a bécsi udvar birtokok értékesítését, eladását, s ezzel kapcsolatban az új birtokviszonyok kialakítását is napirendre tűzte. Az 1690. augusztus 11-i császári pátens szabályozta a neoacquistica birtokok értékesítésének a módját. A pátens szerint a birtokokat a Magyar Kamara által kidolgozott becslési eljárás alapján előzőleg meg kellett becsülni, s a becslés után a töbet igérő hazai vagy külföldi vevőnek eladni. A földbirtokra igényt tartóknak az erre a célra Bécsben létesített bizottságnál kellett jelentkezniük, ugyancsak itt kellett bejelenteniök igényüket azoknak is, akik az újszerzeményi területen régi (a török hódoltság előtti) birtokjogukat akarták érvényesíteni. Az utóbbiaknak 1691. március l-ig kellett benyújtaniok a birtokjogukat igazoló okmányokat. Megfelelő igazolás ellenében az ilyenek császári kegyből régi birtokaikat visszakapták. Aki 1691. március 7-ig az okmányokat nem nyújtotta be, igénye a régi birtokra elveszett. A fenti császári pátenst az összes törvényhatóságoknak szét kellett küldeni. A bécsi bizottság, azaz a neoacquistica commissio, ahová az igényeket be kellett jelenteni, egyelőre nem fejtett ki érdemleges munkát, mert az 1690. évi pátens rendelkezéseit gyakorlatilag nem lehetett végrehajtani. Fél év alatt ugyanis nem lehetett a birtokjogi okmányokat beszerezni, s a vásárlási igények beérkezésére is idő kellett. A birtokértékesítés és a birtokjogigazgatás terén 1694-ig nem is történt semmi lényeges. A Budai Kamarai Adminisztrációt végül 1695-ben bízták meg azzal, hogy az újszerzeményi terület birtokainak értékét becsülje meg. Az erre vonatkozó utasítást az Alsóausztriai Kamara húzódozása után a Bécsi Udvari Kamara (báró Tullio Miglio tanácsos révén) készíttette el. A birtokok eladása, eladományozása, a birtokjog igazolása, felülvizsgálata 1696-ban most már ténylegesen kezdetét vette. Gyakorlatilag ekkor kezdte el működését a neoacquistica commissio is. Megkönnyítette a munkát az is, hogy 1696-ban és 1698-ban a császár újabb határidőket engedélyezett a neoacquistica területen fekvő birtokok igénylésére és a birtokjogot igazoló okmányok benyújtására (Acta neoacqu. veteriora N°. 15., 1696. aug. 30-i császári rendelet.) A neoacquistica commissio, amelyhez a birtokigénylések és a régi birtokjog igazolására szolgáló okmányok felülvizsgálatra befutottak, a Bécsi Udvari Kamara és a Magyar Udvari Kancellária kiküldött tanácsosaiból és l-l titkárából tevődött össze. Ülésein rendszerint a Bécsi Kamara elnöke vagy a magyar kancellár elnökölt. A bizottság javaslatait döntés céljából az uralkodó elé terjesztette. Az uralkodói rendelkezéseket azután a Bécsi Udvari Kamara, illetve a Magyar Kancellária adta ki. A bizottság munkája csak arra terjedt ki, hogy állást foglalt elvi jelentőségű kérdésekben, pl. hogy mit kell neoacquistica birtoknak tekinteni, melyek a neoacquistica megyék? Javasolta, hogy bizonyos okmányokat birtokjog igazolásául elfogadjanak, vagy okmányok beszerzésére egyeseknek haladékot biztosítsanak. Az ügyeket véleményezésre rendszerint a magyar királyi jogügyi igazgatóhoz vagy aligazgatóhoz utalta. Egyes, a bizottsághoz befutott ügyeket a Bécsi Kamarának, a Magyar Kancelláriának vagy a Budai Kamarai Adminisztrációnak adott át elintézésre. A bizottság üléseiről készült jegyzőkönyv (1.1. pont alatt) rendkívül vázlatos, szűkszavú, úgyszólván csak regisztrálja az ügyeket, a neoacquistica birtokvizsgálati ügyek menetéről nagyon hézagos felvilágosítást nyújt. Csak azt lehet megtudni belőle, hogy valamilyen ügyet tárgyalt a bizottság, esetleg azt, hogy a kérelmet jóváhagyta vagy el-