Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

A királyi Magyarország harmincadszervezetének ez a hármas igazgatása az 1630-as évekig maradt fenn. Ekkor az 1622. évi országgyűlés XXII., illetve az 1625. évi országgyűlés XXXIII. tc.-e alapján az Alsó-Ausztriai Kamara kezelésében lévő harmincadokat visszahelyezték a Magyar Kamara alá. (A Szepesi Kamara — amely a hivatali utasítások szerint a Magyar Kamara felügyelete alatt működött — továbbra is megtartotta harmincadügyi hatáskörét.)

13 A magyar harmincadszervezet e hármas irányítással és felügyelettel is jelentős fejlődésen ment keresztül a XVI. és XVII. században. Meg kell jegyezni, hogy a harmincadhelyek a hármas felügyelet mellett is egységes vámszabályzat (vectigal) és ügyvitel szerint végezték munkájukat. A vámszabályzat, ügy vitel javítására a Magyar, Szepesi és az Alsó-Ausztriai Kamara közösen tett javaslatot. A vezető szerep azért a Magyar Kamaráé volt. A régi vámszabályzatot az 1655. évi C. tc. alapján létrehozott országos bizottság javaslatai felhasználásával kijavították, újabb, korszerűbb vámszabályzatot azonban a kamarák részére a két évszázad alatt sem tudtak kibocsátani. A fejlődés inkább a harmincadhivatalok számának növelésében észlelhető. A harmincadszervezet a XVII. század II. felében már felesleges hivatalokkal és fiókhivatalokkal gyarapodott. Ezt a rendek nem nézték jó szemmel, a fenntartási költségek miatt maga az udvar sem helyeselte. Ezért az 1672. évi kamarai utasítás takarékoskodás végett a harmincadhivatalok számának csökkentését hagyta meg a Magyar Kamarának.

14 A kamarai gazdálkodás fontos ága volt a királyi monopóliumnak minősülő nemesfém- és sóbány ászát. Ami a nemesfémek bányászatát illeti, a Magyar Kamara ilyen bányaügyekkel, bár a számára adott utasítások szerint hatásköre erre is kiterjedt, a XVI. és XVII. században csak igen csekély mértékben foglalkozott. Helyette ezeket az ügyeket az Alsó-Ausztriai, illetve a XVII. században az Alsó-Ausztriai Kamarát bekebelező Bécsi Udvari Kamara intézte. Alájuk tartoztak a Magyar Kamara illetékességi területén elhelyezkedő alsó-magyarországi bányák is. (E bányákat 1548-ig Mária királyné használta, majd Ferdinánd kezébe, illetve az Alsó-Ausztriai Kamara alá kerültek.) A Magyar Kamarának csupán az volt a feladata, hogy a bányakamarát igazgató főkamaragrófot munkájában segítse. A szabad királyi bányavárosok városi ügyeivel ezzel szemben a Magyar Kamara foglalkozott. Ezen kívül a Magyar Kamarára bízták az új bányák felkutatását, a bányákkal kapcsolatos királyi jogok érvényesítését is.

15 A sóbányászat és a só értékesítése Magyarországon szintén királyi monopólium volt. A Magyar Kamara alá eső területen a XVI. és XVII. században nem működött sóbánya, a máramarosi és a sóvári bányák a XVI. század II. felében már nem hozzá, hanem a Szepesi Kamara alá tartoztak, így sóbányászati ügyekkel a Kamara alig foglalkozott. A sóértékesítés monopóliumával sem volt dolga, mert a Magyar Kamara alá eső területen (az ún. Alsó-Magyarországon) királyi sóként osztrák sót árusítottak. Ezt a sóértékesítést, az eladást végző magyarországi sóhivatalok ügyeit is az Alsó-Ausztriai Kamara intézte. A lakosság sóellátásában nagy szerepe volt a máramarosi, az erdélyi kősónak, továbbá a lengyel sónak is. Ezt a sót harmincadvám kifizetése után lehetett a kereskedőknek behozni. A Magyar Kamara itt nem élt a sóértékesítés jogával, vagyis azzal, hogy ezt a sót ő árusítsa. Meghagyták ezzel szemben többször neki, hogy az osztrák só árusítását támogassa, a magyar kősó, a lengyel só behozatalát pedig gátolja. (A harmincadhivatalok a harmincadvámot többször nem pénzben, hanem sóban