Maksay Ferenc: A Magyar Kamara Archívuma (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 8. Budapest, 1992)

IRATOK - E 159. Regesta decimarum

állataik számát vagy tizedét és váltságösszegeiket vette számba. Egy idő után a kombinált dézsmajegyzék vált általánossá. Jóval ritkább a többi jegyzék-típus: disznó-, baromfi-, hüvelyes- és ipari növény dézsmáról, trettina- (marha-, disznótized-, illetve más hányad-) fizetésről (mutatis mutandis az előbbieknek felelnek meg). Ritka az ekepénzlajstrom is (néhol az állatok számával; az ekepénzt tized helyett fizették az állatok után.) A jegyzékekben sokszor felsorolták azokat a dézsmakerületbe eső községeket, amelyek nem fizettek tizedet, és gyakran előadták a velük kapcsolatban fennálló különleges körülményeket is. így megemlítették a kiváltságot, mentességet, halasztást, azokat a károkat, pusztításokat, változásokat, amelyek a falut érték (hadjárat, pestis, hódoltság, földkisajátítás, hatalmaskodás, jogtalan szolgáltatások, természeti károk, elvándorlás, új lakók beköltözése) vagy a beszedés különleges körülményeit (ha pl. nem tudták fölkeresni a falut, lakók megtagadták a fizetséget, erőszakkal elhordták a tizedet, vagy ha hiány mutatkozott), s följegyezték a tized elszállításának adatait is. A tizedjegyzékekben sok adat található a mértékekre (gabonaasztag, kalangya, kepe, kereszt, kéve viszonya, gabona- és bor-űrmértékek). A papok gyakran magába a jegyzékbe írták be elismervényeik szövegét. A kincstári tizedjövedelem elszámolása nem ritkán magukban a jegyzékekben történt. Ilyen esetekben a termés értékesítésére, esetleg őrlésre, kenyérsütésre és az actaiinisztrá cióval járó kiadásokra találunk adatokat. A kamarai számvevőség a jegyzékeket sokszor megjegyzéseivel látta el (bíráló széljegyzetek, intézkedésszövegek). A fönt leírt teljes típusú jegyzékek mellett sok olyan is ránk maradt, amelyeknek fogyatékosabb az adatszolgáltatása. Néhol hiányzik a családfők szerinti kimutatás (vagy csak egy része, a paraszti törzslakosságé van meg), hiányoznak a kereszténypénz és a különböző váltságpénzek fizetői, nincs meg (különösen a XVII. század közepe előtt) a gabonafajták szerinti részletezés. A XVT1. század közepétől rendszeresebbekké válnak a jegyzékek, s többnyire táblázatokba foglalva, együttesen veszik fel a különböző dézsmafajtákat; befejezésül közlik az összesítést. Előfordult, hogy a kilencedet együtt szedték a tizeddel, s a két eredménysorozat együttes jegyzékekben található meg. A gyűjteményben — a törzsét alkotó dézsmajegyzékeken kívül — igen nagy számban őrzik még a tizedadminisztráció legkülönbözőbb típusú irattermékeit. Jó részüket a dézsmások elszámolásuk alkalmával nyújtották be a kamarának, részben mellékletként. Az egyházmegyék dézsmajogaik számontartására vezették azokat a könyveket, amelyekben a dézsmaadó helységeket, azok kiváltságait, helyi dézsmafizetési szokásait és a helyzetükben beállott változásokat (pusztítás stb.) tartották nyilván. Kimutatások készültek a mentesített községekről és a tizedköteles telkekről. A dézsmabérlet ügyeivel kapcsolatban keletkezett iratok: árendaszerződések, a bérbeadásról tett főpapi nyilatkozatok (helyenként a bérösszegek községenként! kimutatásával), árendajegyzékek (a helységek felsorolása a bérlő nevével és az összeggel). A dézsmás működését megbízólevelek, utasítások, hozzá intézett parancsok szabályozták, s a falukhoz intézett nyílt parancsok könnyítették meg. Ránk maradtak dézsmásesküszövegek (a XVII. század második felétől nyomtatottak) és decimator listák is. A tizedadminisztráció során a tizedszedők bizonyságleveleket, mentesítőleveleket szereztek a maguk igazolására (községtől, szolgabírótól, vármegyétől, a haladékokról, mentességekről stb.). A nyugták és ellennyugták nemcsak őket igazolták, hanem min-