Maksay Ferenc: A Magyar Kamara Archívuma (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 8. Budapest, 1992)

IRATOK - E 159. Regesta decimarum

denkit, aki a dézsmajövedelem-kezelés ügyében részt vett: ellennyugtát adott a község a beadott tizedmennyiségről, nyugtát a dézsmás a bírónak ugyanarról, a pap a dézsmásnak a fölvett dézsmahányadról. Az annonarius vagy a kamarai pénztáros az átvett terményről, pénzről, különböző személyek a vásárolt terményről vagy a munkájuk után fölvett díjazásról, kezelési költségekről nyugtatták a dézsmást. A kamarák és a dézsmás meg más alárendelt szervek, magánosok, illetve a kamarák és a bécsi udvar közt dézsmaügyekben folyt levélváltás darabjai eredetiben vagy másolatban vannak meg: beszámolók a kamarának bérletről, hátralékokról, elszámolásról, dézsmakötelesek kérvényei haladékért, jövedelemkezelésre vonatkozó kamarai utasítások, királyi leiratok. A kamarákon a beadott jegyzékek alapján összesítéseket, kivonatokat készítettek, a XVJJ. század második felében táblázatosakat is, községek, dézsmakerületek, megyék és még nagyobb egységek szerint, egy vagy több évről is: feltüntették a befolyt (csépeletlen és csépelt) termésmennyiséget, az állatokat, pénzt, a teljes jövedelem pénzértékét, a fizetendő árendát és az egyenlegként előálló hasznot vagy kárt. Jegyzékeken tartották nyilván a hátralékokat, az elszállítandó gabonát, a gabonaházakat, a mértékrendszert. Az elszámolásokon (sokhelyütt nagy számadáskönyvekben, bevételi és kiadási rovatokkal, esetleg más jövedelmek elszámolásával együtt) a dézsmások feltüntették a befolyt jövedelem értékesítésének adatait (az eladási összegeket), valamint a jövedelemkezeléssel járó kiadásokat fuvarra, cséplésre, napszámokra, konvenciókra, őrlésre, sütésre stb. A befolyt dézsmajövedelemből a kamara utalt ki összegeket pénztárnoka útján dézsmabérlerre vagy más célokra. Az elszámolásokra a kamara megtette az észrevételeket (difficultates), a dézsmások védekeztek (replica), s a kamara döntött. Az ellenőrzés e folyamatának sokszor külön könyvekben maradt írásos nyoma. Ám nem csupán az elszámolás teremtett vitás jogi ügyeket a dézsma-adminisztráció területén; ellentétek merültek föl az egyház mint tulajdonos és a kincstár mint bérlő között, továbbá a tizedbehajtók és tizedkötelesek közt is. Ezeknek emlékei a ránkmaradt kérvények, panaszok (pl. megyéhez), tanúvallomások (pl. dézsmamegtagadás ügyében), információk (pl. dézsmaügyi bizottsághoz), nyilatkozatok (pl. közjogi méltóságoktól), döntések (megyeiek). A dézsmairátok közé kerültek rovásadó-elszámolások, várleltárak, kincstári tisztviselőnévsorok is. A gyűjtemény igen értékes forrásanyagot tartalmaz azok számára, akik a népesedésés nemzetiségtörténet, a paraszti gazdáUkodástechnika és társadalmi rétegződés kérdéseire kutatnak (családfőszám, lakosságcserélődés, családonkénti vagyoni állapot; termelvényfajták, terméseredmények, földművelési technika, állatállomány). A mértékek, árak és munkabérek történetére is hasznos adatai vannak (jövedelembecslések, cséplő-, fuvar-, napszámbérek, konvenciók). A helytörténetnek ez a gyűjtemény egyik legalapvetőbb forrása (helyi események, történeti földrajz, a helyi társadalom alakulása). Az anyag törzsét a következő lépcsőzetes tagolásban helyezték el (a felsorolás a legnagyobb egységektől a nekik alárendelt kisebb egységeken át halad a legkisebbekig): megye (ábécérendben), év, irattípus (dézsmajegyzék, cséplési jegyzék, számadás, egyéb),