Maksay Ferenc: A Magyar Kamara Archívuma (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 8. Budapest, 1992)
IRATOK - E 197. Archivum Patakiense Rakocziano-Trautsonianum
160.000 Ft értékben átadott regécit és a Lorántffy-örökségként a Rákóczi családra szállt sárospatakit I. József már 1709-ben — mihelyt a Felső-Tiszavidéket biztosan a kezében érezte — az uralkodóház egyik kipróbált hívének, Trautson Donát Lipótnak (1659— 1724) adományozta. Az adományos — akinek ősei a XII. századtól osztrák várbirtokosok, a XVI. század óta rendszeresen viseltek udvari méltóságokat — császári titkos tanácsos és főudvarmester volt, 1711-től hercegi címet viselt. Magyarországgal, a bécsi testőrségi palota adásvételi ügyét leszámítva, nem voltak kapcsolatai, és utóbb mint magyar nagybirtokos is alig egyszer-kétszer fordult meg az országban. Uradalmainak birtokbavételére 1711-ben került sor, de a végleges adománylevelet csak 1720-ban állította ki az udvar, 200000 rajnai forintra becsülve az adomány értékét. A herceg két évvel utóbb majorátussá alakította birtokait; ezt halála után (1724) fia és méltóságaiban utóda (János Vilmos, 1700—1775) örökölte tőle. Az utóbbinak halálával kihalt a família férfiága, s a birtokok 1775-ben újra a kincstárra szálltak: ettől kezdve a kassai kamarai adminisztráció, illetve egy ideig független uradalmi adminisztratúra intézte ügyeiket, míg 1808-ban a Bretzenheim család mindkét dominiumot meg nem szerezte. A Trautsonok hetedfélévtizedes uralma alatt a két vártartományt a helyszínen prefektusok, plenipotenciáriusok, illetve inspektorok kormányozták. A lényegében azonos funkció mellett az elnevezések változtak; abban sem mutatkozott állandó gyakorlat, hogy a kettős birtok élén egy időben csak egy, egymásnak alárendelt két vagy a két vártartomány élén egy-egy külön vezető tisztviselő állt-e. Az uradalmi vezetők közvetlenül a Bécsben élő hercegtől kapták utasításaikat, lefelé pedig az alsóbbrangú tisztekkel, elsősorban a provizorokkal voltak összeköttetésben. Mivel a Rákóczi-uradalmaknak az országban maradt levéltára egészében a kamara kezére került, s abból a Trautsonok semmit sem kaptak meg, az új ügyvezetés irattára, illetve levéltára csak lassan, évek során át alakult ki. A prefektus gyűjtötte a hiteleshelyektől és kamarai levéltáraktól időről-időre másolatban kikért, a Rákóczi-jószágokat illető régi birtokjogi iratokat, és a Trautson-uralom korában folyamatosan keletkezett jogvédő meg peres iratokkal, valamint a gazdasági ügyvitel némely írásos termékeivel (összeírásokkal, vizsgálatokkal, bérleti szerződésekkel, levelekkel és fogalmazványokkal) együtt őrizte azokat hivatalában (a Tállyán, majd Patakon székelő archívum dominale-ban, prefektusi kézilevéltárban); a számvevő magánál tartotta a munkájához szükséges számadásokat, gazdasági följegyzéseket. A legfontosabb birtokjogi értékű darabok, valamint a felküldött számadások, jelentések, levelek a herceg bécsi levéltárában gyűltek össze. A prefektusi kézilevéltár már az 1730-as években több mint 40 (nem tárgyi csoportok szerint elkülönülő) csomóból állott, és az idők során olyan részekkel is gyarapodott, mint a Waldstein család enyickei uradalmának szervesen oda nem tartozó gazdasági iratanyaga (ezt Front, korábban Waldstein-, később Trautson-prefektus vitte magával), vagy a bécsi hercegi levéltárnak utóbb, a kamarai igazgatás idején (1776-ban, illetve 1780-ban) részletenként Patakra szállított, a két uradalomra vonatkozó iratai. A prefektusnál őrzött iratok rendezésére és használhatóvá tételére csak 1774-ben került sor. Major Zsigmond ügyvéd ekkor gyors munkával, tárgyi csoportosítás nélkül regesztázta és számozta meg az egyes darabokat.