Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

II. A SZEPESI KAMARA TÖRTÉNETE MEGALAKULÁSÁTÓL BOCSKAI SZABADSÁGHARCÁIG

re kerültek, ismét visszacsatoltak a királyi területhez (1565: Tokaj, Szerencs, Szatmár, 1567: Szendrő, Szádvár, Munkács); másrészt Szulejmán utolsó - 1566-i hadjárata után, amikor is elvileg a jövedelmi igazgatóság felügyelete alá tartozó fontos végvár, Gyula elesett, megindultak a béketárgyalások a törökkel is. Elkövetkezett a „hosszú béke" korszaka, ami ugyan nem jelentette azt, hogy a végvári vonal mentén akár egy évre is nyugalom állott volna be, de a nagyobb hadjáratok legalább 25 évig szüneteltek. Az 1567-i utasítás Liptó megyétől keletre a Tiszán innen és túl mintegy 26 megyét rendelt a kamara hatásköre alá. Ennek azonban semmi köze nem volt a valósághoz, mert a felsorolásban szerepelnek olyan megyék is (például Külső-Szolnok, Csongrád, Csanád, Temes, Torontál), amelyeket teljes egészükben már a török tartott megszállva, továbbá jó néhány olyan Tiszán túli megye is, amely de facto az erdélyi fejedelem uralma alatt állott. A valóságos határokat a törökkel 1568 februárjában megkötött drinápolyi béke, majd az Erdéllyel folytatott tárgyalások, és az ezeknek eredményeképpen 1571-ben ratifikált ún. speyeri szerződés jelölte ki. Eszerint Miksa kezén a felső-magyarországi részeken a szepesi kamara illetékessége alá elvileg is csak 17 megye tartozott, mégpedig a következők: Szepes, Sáros, Gömör, Borsod, Torna, Abaújvár, Zemplén, Ung, Bereg, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa, továbbá Pest, Solt, Külső-Szolnok, Heves és Csongrád megyékből azok a részterületek, amelyek még a királynak adóztak. A török hódoltság azonban a továbbiakban is lassan, de szívósan terjeszkedett. A felsorolt megyék közül 1570-ben már csak 7 volt teljesen törökmentes, a többinek egy része vagy éppen az egésze (például Pest, Külső-Szolnok, Solt) a töröknek is adózott, 1576-ban már csak 5 volt csonkítatlanul királyi kézen (Szepes, Sáros, Bereg, Ugocsa, Ung). Jellemző adat, hogy 1572-ben a kamara területén megszámolt porták közül 9944 3/4 porta volt szabad (1576-ban már csak 9521 3/4), ugyanakkor 8727 3/4, tehát a községek csaknem fele a hódoltsághoz tartozott. E területet dél felé védő végvárak: Eger, Putnok, Szendrő, Ónod, Tokaj, Kalló és Szatmár voltak. Azok közül a Tiszán túl fekvő megyék közül, amelyek ideig-óráig korábban a király alá tartoztak, a szepesi kamara alapításától fogva de facto (s a speyeri egyezmény értelmében de iure is) Erdély hatósága alatt álltak: Bihar (Váraddal), Kraszna, Közép-Szolnok, Zaránd, Arad, Máramaros (Huszt várával) és Kővár vidéke. A helyzet lényegileg ugyanez maradt - a török némi előrenyomulásától eltekintve - a 15 éves háborúig, amelynek során 1596-ban elesett Felső-Magyarország legfontosabb végvára: Eger, és ezzel újabb nagy területek jutottak a török kezére. Másfelől viszont bővült a kamara hatósága alá tartozó terület a XVI. század végén. 1597 végén Báthory Zsigmond első lemondásával megkezdődtek a hosszú évekig tartó erdélyi zavarok, amelyek során Erdély hol a kétszer is visszatérő Zsigmond fejedelem, hol Báthory András, hol Mihály vajda, majd 1600-tól Básta György kezére jut. A szepesi kamara állandó figyelemmel kíséri az erdélyi eseményeket, tájékoztatja azokról az uralkodót, és már 1599 novemberében javaslatot tesz az erdélyi pénzügyigazgatás átszervezésére egy oda kinevezendő igazgató, majd 1601. szep-