Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

III. A SZEPESI KAMARA (ADMINISZTRÁCIÓ) TÖRTÉNETE 1607-1672

dási módszerek a végeken az állandó háborúskodás és területi ingadozás közepette nemcsak hogy nem fejlődtek, hanem egyenesen hanyatlottak. 1670 előtt már csak Kalló és Szatmár körül terültek el jelentós uradalmak, a többi vár körül alig vagy éppenséggel egyáltalán nem, volt kincstár kezén birtok. Ennek következtében az adminisztráció tevékenységében ebben a korszakban a birtokgazdálkodás irányítása viszonylag kis szerepet játszik. A provisorok és egyéb uradalmi tisztviselők tevékenységének irányítása és ellenőrzése egyébként ugyanazon formák közt történt, mint a XVI. században. - Adott esetben az adminisztráció vette át és igazgatta átmenetileg a megüresedett egyházi javadalmak birtokait. j) A végvári rendszer Szükségletek A fenti, többé-kevésbé jelentős jövedelemforrások ezekben az évtizedekben továbbra is ugyanazt a célt szolgálták, mint a XVI. században: a végvári rendszer fenntartását, sot e cél bizonyos fokig még hangsúlyosabb lett, mint korábban volt. Ezt érthetővé teszi, ha egy pillantást vetünk a katonai helyzet alakulására a század elejétől. A bécsi béke után számos országgyűlési végzés tiltotta ki a német katonaságot az országból, a korábban nagy létszámú felső-magyarországi idegen katonaságot részben magyar zsoldosokkal cserélték fel, és csak egyes várakban maradt korlátozott számú német őrség (bár a Bethlen, Rákóczi György elleni hadjáratok alkalmával ismét elég sok német zsoldos szivárgott be). A végvári rendszer fenntartásának terhét az országgyűlések teljes mértékben a királyra hárították, hogy az a kamarai jövedelmek és a Birodalomból, illetőleg az örökös tartományokból kieszközölt segélyek felhasználásával hasson oda, hogy a végvárak „erődítésekkel, ágyúkkal, élelmiszerekkel, zsoldfizetéssel és egyéb szükségesekkel a lehető legjobban megerősítve legyenek" (1618: 34, továbbá 1630: 2,1638: 34. tc stb.). Ám a bécsi béke után a XVI. században úgy-ahogy befolyt külföldi segélyek elmaradtak, az udvari és az ausztriai kamarák a cseh felkelés, majd a harmincéves háború által teljesen szétzilált pénzügyi helyzetben segélyt nem folyósítottak, az ilyen irányú kérelmeket „az ismert bajokra és szerencsétlenségekre" hivatkozva elutasították. Ha pedig egyik-másik ausztriai kamarából befolyt némi pénz, azt a nyugati, az örökös tartományokat közvetlenül is védő végvárakra fordították (Győr, Komárom stb.), a felső-magyarországi védelem pénzügyi fedezete teljesen a kamarai jövedelmekre hárult. Az a helyzet állt tehát elő, hogy egyfelől a XVI. század második felének udvari kamarai segélyei teljesen megszűntek, másfelől a felső-magyarországi várrendszer őrsége, tehát pénzszükségletei a Bocskai előtti időkhöz képest alig csökkentek, ezek fedezése és az ezzel járó igazgatási teendők pedig a feltámasztott szepesi kamara, majd egy jelentősen leapadt jövedelmekkel rendelkező, minimális létszámú hivatalszervezet, a szepesi adminisztráció feladata lett volna. így érthető, hogy a hivatal működése még inkább, mint korábban, a végvári <igy körül összpontosult. A