Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)
III. A SZEPESI KAMARA (ADMINISZTRÁCIÓ) TÖRTÉNETE 1607-1672
g) Tizedbérlet Igen fontos igazgatási feladatként és bevételként jelentkezett az egész korszakban a tizedbérlet. A katonaság eltartása érdekében, miként a korábbiakban is, úgy a XVII. században is az adminisztráció előbérleti joggal rendelkezett (praearendatio) a végvárakhoz közel eső püspöki és káptalani tizedére. Az adminisztráció feladata volt évente a várhatóan szükséges gabona- és bormennyiség fedezéséhez szükséges tizedekre bérleti szerződést kötni, azok beszedésére tizedszedőket kijelölni, munkájukat és a szállítást ellenőrizni. A tizedbort igyekeztek főként a várbeli italmérésekben kiméretni, hogy ily módon pénzjövedelemre tegyenek szert. Az adminisztráció az előbérleti jog alapján aránylag olcsón bérelt tizedek egy részét magasabb áron újra bérbe adta a magánföldesuraknak, vagy a beszedett tizedet helyben eladta (ezért a tizedbérlet legtöbbször mint pénzjövedelelem is jelentkezett), másik - többnyire nagyobb - részét természetben szállíttatta be a várakba, illetőleg az élésházakba, és a katonai parancsnokokkal együttműködve a katonaság élelmezésére fordította. h) Élésházak A nagyobb végvárak mellett és a városokban már a XVI. században létesültek élésházak (domus annonariae), ezek rendszere a XVII. században továbbfejlődött, és a végvári katonaság élelmezésének kulcskérdésévé vált. Az adminisztráció feladata lévén a végvárak ellátása, ezen belül talán a legnagyobb gondot az élésházak fenntartására, működtetésére kellett fordítania. Kassán volt a legnagyobb élésház, emellett már a század tízes éveiben Kálióban, Tokajon, Szatmáron, majd később Szendrőn, Ónodon és más helyeken is létesültek ilyenek, élükön az annonariusoYkal. Ahol nagyobb élésház nem volt, szerepét a vár magtára játszotta. Az adminisztráció gondoskodott a tizedtermények beszállításának megszervezéséről, a megyékkel együttműködve ide szállították be az országgyűlés által megszavazott gabonaadót (annona). Ha e két forrásból, valamint az illető váruradalom terméséből származó termény nem volt elegendő, az adminisztráció intézkedett a szükségletek készpénzben való felvásárlásáról. Az élésházakban felgyűlt élelmet részben zsold fejében természetben fordították a katonák ellátására, részben kimérték, és a bevétel a kassai pénztárba került. Az adminisztráció ellenőrizte az annonariusok tevékenységét, sőt a század közepétől az élelmezési tisztek számadásait is. i) Váruradalmak A váruradalmak egész bevételét közvetlenül a megfelelő végvár ellátására fordították, ám ezen uradalmak területe a XVII. században igen megcsappant. Bocskai óta hol a király, hol az erdélyi fejedelmek adományozták el azokat (természetesen maguk a végvárak továbbra is királyi vagy fejedelmi kézen maradtak); a gazdálko-