Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

II. A SZEPESI KAMARA TÖRTÉNETE MEGALAKULÁSÁTÓL BOCSKAI SZABADSÁGHARCÁIG

technikai berendezések, a tárnák kijavításához. Ettől fogva a kamara foglalkozott a nagybányai arany- és ezüstbányászattal, újjászervezte a bányakamarát, gondoskodott szakértőkről és tisztviselőkről, ellenőrizte a bányakamara perceptorának számadásait. Mindezt azonban csak 1585-Íg tette, amikor is a királynak a Báthory családdal kötött csereszerződése értelmében Nagybányát a Báthoryak kapták meg kárpótlásul a család korábbi, Felső-Magyarországhoz csatolt uradalmaiért, Szatmárért és Németiért. i) Sóbányászat Felső-Magyarországon a legjelentősebb sóbányák Máramarosban voltak, ezek azonban 1556 óta Huszt várával együtt Erdélyhez tartoztak. (Korábban is csupán 1548 után voltak közvetlen kincstári kezelésben, Werner György, majd Thorda és Pesthy felügyelete alatt.) Csak 1600-ban és az erdélyi zavarok következtében került a máramarosi sókamara rövid ideig a szepesi kamara igazgatása alá, mert 1603-ban a király Huszt várával együtt Básta Györgynek adományozta a bányákat is. A másik jelentős felső-magyarországi sóbánya a Sáros megyei Sóváron feküdt, melynek ügyével a szepesi kamara már igen sokat foglalkozott. Maga a birtok a So6s család kezén volt, és a kincstár - évszázados per után - csak a XVI. század végére tudta megszerezni. Ennek ellenére a sóbánya 1570 márciusától közvetlen kamarai kezelésben állt, és bár 1573-ban bizonyos részeket visszadtak a pereskedő családnak, a kamara Sóvár környékén újabb sólelőhelyeket kutatott fel és új aknákat nyitott meg. A bánya mellett 1571-ben sófőző üzemet (officina salis coctoria) létesített a kamara, ahol két nagy üstben tisztították a bányászott sót, élén a „praefectus officináé salinariae"-vel. A kamara 1586 végéig kezelte közvetlenül a bányákat és az üzemet, amikor is a bányát egy eperjesi polgárnak adta bérbe (majd 1598tól a Soós család bérelte), mert a jövedelmek nem álltak arányban a bányák fejlesztésére a kamara által befektetett összegekkel. A sóvári bányászat azonban még abban az időben sem elégítette ki Felső-Magyarország sószükségletét, amikor a bányák és a kibányászott só értékesítését közvetlenül a kamara végezte, ezért részben a máramarosi sóbányákból, főleg azonban Lengyelországból hoztak be sót ezen országrészbe. E kereskedelem lebonyolítása, a behozott só értékesítése is a kamara közvetlen feladata volt, amelyet az országrészben több helyen létesített sokam arák (camerae salis) útján látott el. Az érc és sóbányákon kívül néhány királyi birtokon működtek kisebb-nagyobb kőbányák. Ezek fejlesztése - tekintettel az állandó várépítkezésekre - és kezelésének felügyelete szintén a szepesi kamarát illette. j) Tizedbérlet Közvetlenül a katonaság élelmezését szolgálta ugyan, de minthogy a kamara teendői közt a gyakorlatban különálló és sok törődést kívánó, önálló feladatként je-