Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

II. A SZEPESI KAMARA TÖRTÉNETE MEGALAKULÁSÁTÓL BOCSKAI SZABADSÁGHARCÁIG

Eltekintve azoktól az évektől, amikor a hadiadó nem folyt be a kamarához, hanem a rendi biztosokon vagy megyei pénztárosokon keresztül közvetlenül a katonaság szükségleteire fordították, a korábbi időben is gyakran előfordult, hogy a behajtott összegnek a valóságban csak bizonyos hányada került be a kamara pénztárába. Tovább élt a régi gyakorlat, hogy a kincstár a maga egyre növekvő adósságait nem pénzben egyenlítette ki, hanem utalványt adott a hitelezőknek, ezek aztán igyekeztek követeléseiket a helyi tisztviselőknél, így a rovóknál is minél hamarabb kielégíteni. Az utalvány bemutatására a dikátorok a helyszínen kifizették az összeget, s a kamaránál már csak nyugtákkal számoltak el. Ez a gyakorlat - bár így a hitelezők hamarabb jutottak pénzükhöz - természetesen csak növelte az anarchiát, mert a kamara nem tudott előre számolni a ténylegesen befolyó jövedelmekkel, ez pedig szükségképpen újabb kölcsönök felvételét eredményezte. A szepesi kamara az 1570-es évek elején még Szepes, Sáros, Bereg, Ung, Ugocsa, Abaúj, Szatmár megyében terjes egészében - illetőleg csekély hiányokkal be tudta hajtani az adót, Tornának, Gömörnek, Borsodnak és Szabolcsnak nagyobbik része már a török hódoltságba esett, abból az öt megyéből pedig, amelynek adója Eger ellátására volt deputálva (Pest, Solt, Külső-Szolnok, Heves és Csongrád), már csak minimális portaszám után lehetett adót beszedni. A század végére tovább romlott a helyzet: Szatmárban, Szabolcsban, Tornában, Gömörben a török tovább terjeszkedett, az Eger körüli megyékben pedig jóformán már csak hódoltság alatti porták voltak, Eger eleste után pedig ez a rész gyakorlatilag kiesett az adózás szempontjából. A XVII. század elején aztán a Partiumból visszacsatolt megyékbe is a kamara küldte ki a maga rovóit. A hadiadó mellett a kamara szedte be a kamara haszna (lucrum cameraé) című, még a XVI. századból származó adót, amely azonban gyakorlatilag beleolvadt a hadiadóba, és általában ezzel együtt hajtották be a rovok. Amelyik évben nem volt hadiadó, elvileg külön kellett volna behajtani (általában portánként 20 dénár, míg a dica 2 Ft), ez azonban rendszerint nem történt meg, hanem hozzácsapták a következő hadiadóhoz. Porták szerint fizette a jobbágyság még a koronázási ajándék (donativum) elnevezésű adófajtát új uralkodó koronázása alkalmából. Összegét az országgyűlés határozta meg, és szintén a kamara hajtotta be. d) Ingyenmunka A hadiadóhoz hasonló, de eredetileg természetben szolgáltatott jobbágyadó volt az ingyenmunka (gratuitus labor). Szintén az országgyűlés szavazta meg a végvári rendszer erősítése, a várakon folyó állandó építkezési munkálatok végzése céljából. Mennyisége a szepesi kamara felállítása idején a korábbi 6 napról 12 napra emelkedett, de a jobbágy pénzben is megválthatta. Ez idő tájt a rendek általában már azt is megszabták, hogy egy-egy várhoz mely megyék jobbágysága köteles ingyenmunkát szolgáltatni. (Egerhez például ugyanaz az öt megye, amelynek hadiadóját is a vár fenntartására fordították.) A közmunkát pénzen is meg lehetett váltani (egy napot általában 10 dénáron). Ezt maga a kamara is szorgalmazta, mert a termé-