Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

II. A SZEPESI KAMARA TÖRTÉNETE MEGALAKULÁSÁTÓL BOCSKAI SZABADSÁGHARCÁIG

szavazta, ha viszont befolyt - a kamara pénztárában elszámolt bevételek közt valamennyi jövedelmi ág közül a legnagyobb összeget tette ki. A megyei hadiadó és a városi taxa (az utóbbit nem az országgyűlés szavazta meg, de csak akkor szedték be, ha a rendek hadiadót ajánlottak meg) együttvéve rendszerint a kamara bevételeinek mintegy negyedét, harmadát alkotta. Az adót (dica, subsidium) az országgyűlés szavazta meg, mégpedig rendszerint csak egy évre, megállapítva a jobbágyporták után fizetendő adó mennyiségét. Korszakunkban a rendek az adót csaknem minden évben megszavazták (Miksa uralkodása alatt például csak 1568 - 69-ben nem), így a szepesi kamara az alája rendelt területen - néhány évtől eltekintve valóban foglalkozott az adóüggyel. Miután az országgyűlés határozott az adó felől, a kamara feladata volt a rovok vagy adószedők (dicator) személyéről gondoskodni. Rendszerint minden megyébe egy-egy rovót neveztek ki, és mindig csak egy évre; a rovok személyére nézve a kamara tett előterjesztést, és az uralkodó nevezte ki őket. A rendek azonban ebben a tekintetben bizonyos megkötésekkel éltek: csak megyebeli és birtokos nemest lehetett kinevezni, és ezt a feltételt valamennyi országgyűlésen sikerült érvényesíttetniük. A rovok számára ezután a kamara készítette el részletes utasításukat, de ebben is alkalmazkodniuk kellett a rendeknek törvénybe foglalt határozatához. Ily módon a rovok ugyan királyi, kamarai tisztviselők voltak, bizonyos értelemben rendi jelleget is viseltek. Fizetésüket a kamara állapította meg, sőt ezen túl bizonyos dologi költségeiket is fedezte. A rovok kinevezésük után a megyei közgyűlésen jelentkeztek, amely rendszerint egy vagy több esküdtet adott melléjük. Ezekkel és a szolgabírákkal végigjárták a falvakat, s a falusi bírák közreműködésével elkészítették a porták összeírását, amelyet a közgyűlésnek kellett elfogadnia. Az összeírás alapján megindult az adó behajtása. A falusi bírák tartoztak a megadott határidőre beszolgáltatni községük adóját. Erről a rovó számadást készített, feljegyezve a befizetett összegeket és a hátralékokat (amit a következő évi rovó hajtott be), majd számadását a kamara számvevőségére, a behajtott összeget, levonva a költségeket, elvileg a kamara pénztárába juttatta el. Számadását a kamarai számvevőség ellenőrizte, összehasonlítva a tételeket a mellékelt írásbeli bizonyítékokkal, és a tanácsülés fogadta el, illetve támasztott kifogásokat. Hiány esetén a rovó anyagilag felelős volt. A szepesi kamara megalakulása óta először 1593-ban történt lényeges változás a vázlatosan ismertetett adminisztrációban. Ekkor a királyi adóigazgatással szemben a rendi elv győzedelmeskedett, az adót a megyék által választott adószedők szedték be, és nem a kamarának, hanem az országgyűlés által választott biztosnak, Rákóczi Zsigmondnak számoltak el vele. 1596-ban ismét a kamara küldött ki rovókat, de működésükre egyre nagyobb befolyást nyertek a megyék, és a következő években is a rendi szerveknek számoltak el. A változásokat az országgyűlés az 1593-ban kitört hosszú török háborúval, az adó gyors adminisztrációjának szükségességével indokolta. A valóságban nem volt gyorsabb és célszerűbb ez a forma sem, ezért 1600ban, 1601-ben, 1604-ben ismét visszatértek a kamarai adóigazgatáshoz.