Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

IRATOK

A szepesi kamara alá rendelt sokféle igazgatási feladat sikeres ellátásának egyik feltétele volt, hogy a Kassán székelő tanácsosok és egyéb tisztviselők állandóan személyesen foglalkozzanak az országrész kincstári vonatkozású közigazgatási problémáival, minél sűrűbben szálljanak ki az egyes jövedelmi ágak állapotának megvizsgálására, a vidéki tisztviselők működésének ellenőrzésére. Már az első instrukciók nyomatékkal utasítják a kamarát, hogy rendszeres időközökben küldje ki megbízottját az akkor a kamara feladatkörébe eső igazgatási ágak revíziója végett a végvárak szemléire, bármilyen rendellenesség eligazítására, továbbá minden esetben legyen jelen egy-két megbízott a kincstárra szálló jószágok átvételénél, illetve kincstári javak elzálogosításánál, bérbeadásánál stb. A XVII. század végétől általában meghatározták, hogy melyik tanácsos melyik igazgatási ág felügyeletét lássa el, és előírták, hogy a számára kiosztott területet legalább évente egyszer keresse fel. A kamara, illetve igazgatóság tanácsosainak korlátozott száma miatt (és mivel a rendszeres ülések megkövetelték, hogy egy tanácsosnál több ne legyen távol) kisebb jelentőségű ügyekben a kamara egyéb tisztviselői, a titkár, a számvevő, az irattáros stb. is gyakran kiszálltak a helyszínre. A kiszállást minden esetben a tanácsülés rendelte el, mégpedig írásban. A kiküldött tisztviselő ugyancsak írott - a kiszállás időtartamától, az ügy fontosságától vagy bonyolultságától függően esetleg több - jelentésben (relatio) számolt be kiküldetése eredményéről, jelentéséhez mellékelte a szükséges bizonyítékokat, a kiküldetés során az adott ügyekben keletkezett iratokat is. A tanács e jelentések alapján hozta meg határozatát, illetve terjesztette fel véleményét a magyar vagy az udvari kamarához. A kiküldetések kiterjedtek valamennyi igazgatási ágra, illetőleg részben egy-egy harmincadhivatal, kincstári uradalom, bánya, sólerakodóhely, élésház stb. generális vizsgálatára, részben ad hoc felmerült problémákra, nehézségekre irányultak. A kiküldött tisztviselő ilyenkor - szükség szerint bevonva esetleg más szakértőket is az illetékes vidéki tisztviselőkkel hosszasan tanácskozott, átnézte a pénztári naplókat, elszámolásokat, időnként tanúkat hallgatott ki, és jelentését ezek alapján kellően dokumentálva szerkesztette meg. A kiszállások másik nagy csoportja a királyi jog érvényesítésének feladatkörével függött össze: a magvaszakadt, hűtlenség miatt konfiskált vagy egyéb módon a kincstárra szállt birtokok átvételére a kamara megbízottat küldött ki. Ez számbavette a birtok minden ingó és ingatlan tartozékát, összeírást, leltárakat készített, felbecsülte a jószág értékét, és minderről részletes jelentést tett. Ugyancsak rendszerint valamelyik tanácsos szállt ki, ha kincstári birtokot zálogba adtak, eladományoztak, bérbe adtak vagy a zálogtulajdonostól, bérlőtől visszaváltottak; mindez a birtokok értékének újabb felmérésével, újabb összeírásokkal, a meliorációk pontos megállapításával stb. járt. Mindezeken kívül a kamara megbízottai jelen voltak a megyék és városok tisztújításain, azokról jelentést küldtek, hivatalból részt vettek a katolikus-protestáns vallásgyakorlat szabályozásainál a felső-magyarországi részeken stb.