Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)
IRATOK
A királyi jogügyigazgató hivatala a magyar királyság korai századaitól fogva megszakítatlanul tovább élt a feudalizmus korában, és szerepköre is lényegében azonos maradt: a királyi kincstár érdekeinek jogi védelme, jogi tanácsadás a királyi pénzügyigazgatási szervezet (1526 eló'tt a kincstartóság, 1526, illetve 1531 után a magyar kamara) mellett. A Habsburg-királyság korában a jogügyigazgatók székhelye a kamara székhelyén, Pozsonyban volt; illetékességük kiterjedt az egész királyi Magyarország területére. A szepesi kamara megalakulása után annyiban változott a helyzet, hogy (mivel a távoli, immár külön pénzügyigazgatási hatósággal rendelkező felső-magyarországi területek ügyeit a jogügyigazgató Pozsonyból nehezen tudta figyelemmel kisérni) 1568-tól Kassán külön kincstári ügyvédi (procurator fisci) tisztséget szerveztek. A kincstári ügyvéd jogot végzett, az ország törvényeit jól ismerő ember kellett, hogy legyen; alá volt rendelve a pozsonyi jogügyigazgatónak; ugyanekkor a legszorosabb kapcsolatban állt a szepesi kamara tanácsával, fizetését is a szepesi kamarától kapta. A felső-magyarországi pénzügyi hatóságnak igazgatósággá (administratio) átalakulása után, az 1630 -50-es években a kincstári ügyvédi tisztség fennmaradt azzal az eltéréssel, hogy gyakran az igazgatóság titkára látta el ezt a szerepkört is. Hogy az ügyvédi tisztség pontosan mikor alakult át jogügyi aligazgatói (causarum regalium vice-director) tisztséggé, és hogy ez az átalakulás jelentett-e valamilyen lényegbevágó változást a címváltozáson kívül, erre további kutatásoknak kell feleletet adni. Az átalakulásnak az 50-es és 60-as évek fordulóján kellett végbemennie, mert az 50-es évek végén még „fiscalis" szerepel (1658), 1662-ben Andreánszky Péter „secretarius et vice-director causarum regalium" címet visel, az utasítások közül pedig az 1663-i instructio foglalkozik először az aligazgató hivatalával. Bár ekkor még az utasítás szerint is a titkári és aligazgatói tisztet egy személy látta el, a következő évektől (már 1665-től) az utóbbi különválik, és különösen az 1670es években megindult széles körű fiskális pörök idejétől döntő fontosságú állássá válik. A XVIII. század elejétől az aligazgatót kifejezetten a kamarai adminisztráció tanácsa alá rendelik, sőt 1723 után az aligazgató egyben hivatalból tagja a tanácsnak (gremialis consiliarius); ugyanakkor állandó correspondentiában marad a pozsonyi jogügyigazgatóval. A kincstári jogügyi aligazgatók ténykedési köre a kamarai szervezet egyik fontos feladatkörével függött össze, azt volt hivatva jogi tanácsadással támogatni, és ez az úgynevezett királyi jognak (ius regium) érvényesítése volt a kamara alá rendelt országrészben. Az utasítások kivétel nélkül nagy nyomatékkal tűzik a kamara elé az úgynevezett lappangó királyi jogok kifürkészését, az ország törvényei és jogszokásai értelmében a királyt illető, de magánosoktól elfoglalva tartott birtokok megszerzését, és a jogos örökösök nélkül elhunyt birtokosok birtokainak a kincstári kézbe vételét. A jogügyi aligazgatónak ismernie kellett az országrész birtokviszonyait, a birtokok jogi helyzetét, ezért nyilvántartást vezetett a várhatóan kincstárra szálló, továbbá átmenetileg elidegenített, elzálogosított stb. jószágokról (Liber fiscalitatum).
