Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

IRATOK

Állandóan figyelemmel kísérte az országrészben, különböző bírósági fórumok (megyei törvényszékek, nyolcados törvényszékek, nádori törvénynapok, majd a bírósági reform után a Tiszán inneni Kerületi Tábla) előtt folyó birtokpereket. A fiskalitásókkal kapcsolatban bármilyen felmerült kérdést illetően szóban vagy többnyire - a kamarai tanács írásbeli megkeresésére - írásban fejtette ki a véleményét (opinio), amely azután rendszerint a követendő eljárás alapjává vált. Jogi szakvéleményt adott a konfiskálások ellen benyújtott fellebbezések eseteiben; irányította a kincstár jogvédelmét (amelyet az illetékes bíróságokon általában a kincstári ügyvédek képviseltek); véleményt nyilvánított birtokjogi kérdésekben a kamarához kérvénnyel forduló személyek ügyeiben a kamara tudomására jutott jogtalan birtoklások eseteiben stb. Különösen széles körű tevékenységet fejtett ki a korszakonként mértéktelenül felduzzadt hütlcnségi perekkel kapcsolatban, amelyeket elő kellett készítenie, és bennük a vádat képviselnie. Fontosabb ügyekben a szepesi kamara, illetve adminisztráció közölte - végleges döntést várva - az aligazgató véleményét és saját kialakított álláspontját a pozsonyi jogügyigazgatóval, illetve a pozsonyi kamarával. A legjelentősebb ügyekben (nagy birtokkomplexumokat érintő vagy kétes kimenetelű fiskális perek, hűtlenségi eljárások stb.) a javaslatokat a magyar kamarán át az udvarba terjesztették fel, mert ezekhez királyi resolutio volt szükséges. Az utasítások egyébként általában nyomatékosan felhívják az aligazgató figyelmét a kincstári perek alapos, jogi szempontból körültekintő előkészítésére, nehogy alaptalanul támasztott igényekkel a kincstár nevét lejárassák, és felesleges költségeket okozzanak. Különösen fontos volt ez a XVII -XVIII. században tömeges méretű feljelentésekkel (denuntiatio) kapcsolatban, amelyeknek megvizsgálása és a velük kapcsolatos véleményadás ugyancsak az aligazgató feladatát jelentette. (Akinek lappangó királyi jog tudomására jutott, és erről információt adott, a konfiskáció után jutalomban részesült, mégpedig ha a birtok értéke nem haladta meg a 10000 Ft-ot, az érték 1/3-ának megfelelőt, ha azon felül volt a becsérték, király által megállapított összegű jutalmat kapott. E gyakorlat a hazug vádaskodás, a „denunciáció" özönét indította el.) A jogügyi aligazgatók (személyükben általában nem magyarok) természetesen a kincstár érdekeit képviselték, és igyekeztek azt a birtokügyekben érvényre juttatni a magyar nemességgel szemben, így jogügyi működésük jelentősen támogatta a Habsburg-abszolutizmus törekvéseit. Különösen drasztikusan nyilvánult ez meg a hűtlenségi perek esetében. A birtokügyeken túl az aligazgatók feladata volt a kincstár ellen elkövetett bármilyen kihágás, bún ügyében állást foglalni, javaslatát, véleményét a kamarai tanáccsal közölni, és az illetékes bíróság előtt vádat emelni (pl. hamis pénzverés, nemesfémek tiltott kiszállítása az országból, csempészés, kamarai közegekkel erőszakoskodás, kamarai tisztviselők hűtlen pénzkezelése vagy egyéb excesszusaik stb.). Feladata volt általában a kamarai kezelésben levő birtokok jogvédelmének irányítása (hatalmaskodások kamarai birtokok ellen, magánföldesurak és kamarai birtokkezelő személyzet súrlódásai, birtokhatárperek, szökött jobbágyok ügyei stb.). Meghatározott időnként a kamarai tanácson át Pozsonyba terjesztette fel a felső-