Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

IRATOK

(exhibita) általában az irattárba kerültek, mégpedig külön sorozatokba a királyi leiratok (benigna mandata vagy benignae resolutiones) és a bécsi udvari kamara, valamint a pozsonyi magyar kamara rendeletei (intimationes, litterae, décréta), külön sorozatba az alsóbb tisztviselők jelentései (repraesentationes, informationes), valamint más hatóságok, magánosok iratai, kérvényei (litterae, instantiae). Végül a csatolt iratok közül a gazdasági ügyekkel kapcsolatos iratfajtákat („rem oeconomicam aut rationes concernentes"), tehát például az összeírásokat, becsléseket, urbáriumokat, nyugtákat stb. a számvevőség külön irattárába küldték át. Ha az üggyel kapcsolatban a Kassán székelő helyettes jogügyigazgató írásbeli véleményét (opinio) bekérték, ezt ismét külön sorozatba helyezték el. E rendszer következtében egyegy ügyirat darabjai legalább két (tudniillik beadvány és elintézésfogalmazvány), de sok esetben három, négy vagy öt, általában egyszerű időrenden alapuló és külön lajstromozott vagy mutat ózott - esetleg segédlettel egyáltalán el nem látott - iratsorozatba kerültek, és ilyen módon találhatók ma is. Az iratoknak ilyen párhuzamos alaki sorozatokban történő elhelyezése a szepesi kamaránál, illetőleg igazgatóságnál 1773 júniusáig tartott; júliusban érvénybe lépett Mária Teréziának 1773. május 8-án kibocsátott, az igazgatóságot sok tekintetben átszervező és ügyintézését is megreformáló utasítása, mely az irattár vonatkozásában az iratoknak ügyosztályok (départamentum) szerinti elhelyezését rendelte el. A szepesi kamara megalakulásától 1773-ig terjedő mintegy két évszázadot átfogó párhuzamos sorozatok egyike, éspedig egyik legterjedelmesebbje a jelen sorozat. (L. még a „Benigna mandata, Litterae camerae Posoniensis" és Repraesentationes, Informationes et Instantiae" c. sorozatokat.) A fogalmazványok elkészítésének feladata kezdettől a kamara vagy igazgatóság titkárára (secretarius) hárult, aki a tanácsülések előtt előkészítette az ügyet, részt vett a tanácsülésen, az ott hozott határozatokról naplót (diarium) vezetett, majd ennek alapján megfogalmazta az elküldendő iratot, a kiadmányt (expeditio). A kamara titkára mellett bizonyos időszakokban (például az 1570 - 80-as, majd az 1670-es években) altitkár (vice-secretarius) is működött, aki az „egyszerűbb ügyekben" (leviora negotia) készítette el a fogalmazványokat. A kamarának az 1670-es évek derekától 1704-ig két titkára volt, akik közül az egyik a latin, a másik a német nyelvű kiadmányok fogalmazványait készítette el; ennek megfelelően az iroda is kettévált (Cancellaria latina illetőleg germanica). A kamara 1711 utáni, igazgatóság formájában való átszervezése után ismét egy titkár működött, majd a XVIII. század derekától számuk újra kettőre nőtt, de kettőjük közt a munkamegosztás most már nem nyelvi alapon, hanem meghatározott ügykörök szerint történt. Az elkészített fogalmazványt a titkár átnézésre és esetleges átjavításra bemutatta a kamara elnökének, később az igazgatónak (administrator), illetőleg helyettesének. Ez a mozzanat hivatali utasításban először csak 1663-ban szerepel ugyan („pro approbatione vei correctione", be kell mutatni a fogalmazványokat expediálás előtt), de a fogalmazványok tanúsága szerint többé-kevésbé már 1567 óta gya-