Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

IRATOK

korlat volt. Az átnézés tényét a XVII. század utolsó harmadától a tanács elnöke által az iratokra rávezetett „revisa" szó, illetőleg az elnök kézjegye bizonyítja. 1690től az elkészített fogalmazványt teljes szövegében vagy (kevésbé fontos ügyek esetén) csak kivonatosan a titkár a következő tanácsülésen felolvasta, és 1724-től a fogalmazvány baloldali üres hasábján a tanács elnöke és a titkár is aláírta. A jóváhagyott fogalmazványt a titkár átküldte az irodába (cancellaria). A XVII. század utolsó harmada előtt az iroda mindössze néhány írnokból állt (2-4 „scriba", majd „juratus nótárius", a XVII. század vége felé „canceUista" néven nevezett alkalmazottból). Az iratok lemásoltatását és az egész expediálást közvetlenül a titkár irányította. Ezen időszakban az iroda munkáját még nem írták körül és nem uniformizálták hivatali utasítások; a másoló írnok hol rávezette a fogalmazványra a letisztázás tényét rögzítő „scriptum", „descriptum" jelet, hol nem; hol ellátta ezt kézjelével, hol nem; hol rávezette ugyancsak a juratus nótárius az „expeditum" jelet az iratra, hol nem. Igen sok fogalmazványon csak az egyik vagy éppenséggel egyik irodai jegyzet sem szerepel. Rávezették még az uralkodóhoz, a bécsi udvari vagy pozsonyi magyar kamarához szóló kiadmányok fogalmazványaira (általában csak ezekre és itt nem következetesen) az elküldendő iratot aláíró, illetőleg megpecsételő, tehát az ügy tárgyalásában részt vett elnök és tanácsosok neveinek kezdőbetűit. Csak 1665-ben jelenik meg egy új tisztviselő, aki a titkárnak a fogalmazványok elkészítésében és a kiadmányozásban segítségére van, és közvetlenül irányítja az írnokok munkáját: a fogalmazó (concipista). Ennek funkciójából nő ki a kiadó (expeditor) állása, és az 1690-es évektől az irodán belül bizonyos fokig különálló segédhivatal: az expeditoratus. 1696-tól már két (latin és német) kiadó irányítja a kiadmányozást, és vezeti rá a fogalmazványra - bár még ekkor sem következetesen az expediálás jelét. A titkár és az iroda teendőit többek közt a fogalmazványokkal kapcsolatban is a szepesi kamarai adminisztráció tanácsa számára kiadott 1723. december 23-i királyi utasítás (20. cikk) és az iroda számára ugyanazon napon kiadott utasítás (5-15. cikk) írta szabatosan körül, és határozta meg az 1773-ig követett gyakorlatot. A jóváhagyott, és az elnök és titkár aláírásával ellátott fogalmazványt, a hozzá tartozó iratokkal, a titkár ezután nem közvetlenül az irodába küldte át, hanem valamennyit előbb a számvevőségre szignálta, rávezetve a fogalmazvány hátlapjára: „Videat officina rationaria". Ha a számvevőnek bármilyen megjegyzése volt az ügyhöz, azt egy külön papírra (schcdula) feljegyezte, az iratokat visszaküldte a titkárhoz, aki a fogalmazvány esetleges átjavítását az igazgatóval, illetőleg helyettesével beszélte meg. Ha a számvevőnek semmi észrevétele nem volt, akkor a fogalmazványra rávezette: „vidit officina rationaria", és a csatolt iratokkal együtt átküldte az irodába, a kiadóhoz. ; A kiadó, aki egyben fogalmazói tisztet is viselt, az iroda közvetlen főnökeként kiadta a fogalmazványt letisztázásra, majd a tisztázattal összeolvasta, a kiadmányt megcímezte, aláíratta, megpecsételtette és elküldte. A fogalmazványra a másoló kancellista rávezette névjelét, úgyszintén szignálta a kiadó is, a fogalmazvány bal