Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

VI. A KAMARAI ADMINISZTRÁCIÓ TÖRTÉNETE 1773-1813

Zsigmond, a második Mogyoróssy Ignác, az adminisztráció korábbi egyik titkára lett, aktuáriussá Krasosenics Mihályt (korábban szintén titkárt) nevezték ki. A se­gédhivatalokat, az irodát, kiadóhivatalt, irattárat és számvevőséget feloszlatták; azok korábbi teendői részben megszűntek (az új adminisztráció számviteli teendő­ket nem látott el, valamennyi számadást egyenesen Pozsonyba továbbították), rész­ben az aktuáriusra és a három kancellistára hárultak. Az aktuárius látta el a koráb­bi titkárok (számuk előzőleg négy volt), a tanácsjegyző, az irattáros, a kiadó és a fogalmazó munkakörét. Az első kancellista végezte az iratok lajstromozását és mu­tatózását, az irattárban iratokat keresett ki, az expeditiókat összeolvasta, és adott esetben az aktuárius helyettesítette. A második kancellista tisztázta le a tanácsülési jegyzőkönyveket, készítette a lajstromoknak évente Pozsonyba küldött másodpél­dányát. A harmadik kancellista a kiadványokat tisztázta. A szervezet a 80-as évek elején - amikor gróf Sztáray Mihály lett az adminisztrátor - némileg bővült: a ta­nácsosok száma 3-ra, majd 4-re emelkedett, az irodai munkában pedig egy-két já­rulnok (accessista) segédkezett. Az újonnan kinevezett hivatal 1774. december 28-án tartotta első ülését, ahol is az ügyeket addig ideiglenesen intéző két kamarai biztos - az új instrukció ismerte­tése mellett - átadta az irányítást az adminisztrátornak. b)Az új adminisztráció a hivatali hierarchiában Az új adminisztráció - akárcsak már elődje - minden tekintetben a magyar udvari kamara alá volt rendelve, más hatósággal levelezést közvetlenül nem folyta­tott. A rendeleteket a magyar kamarától kapta, és azokat köteles volt késedelem nélkül végrehajtani. Az alsóbb hivatalok jelentéseit továbbította Pozsonyba. Egy­szerű végrehajtó közeg volt tehát, amely önálló döntési joggal csak apróbb, efemer jellegű, csekély pénzügyi kihatással bíró ügyekben rendelkezett; minden egyebet a magyar kamarához kellett döntésre felterjesztenie. A döntő különbség az előző korszakkal szemben nem is ebben rejlik, hiszen a jogi helyzet már évtizedek óta lé­nyegében ugyanez volt, hanem abban, hogy az adminisztráció a korábbihoz képest mintegy felére csökkent területen, ezen belül pedig több vonatkozásban is lényege­sen csökkentett hatáskörrel folytatta tevékenységét. c) Hatáskör Só- és harmincadügy Mindenekelőtt a sóügyet (tudniillik az állami sómonopólium gyakorlását, a sóhi­vatalok ténykedését) és a harmincadügyet, a két legnagyobb pénzbevételt jelentő igazgatási ágat kell említeni. E két terület igazgatását (directio) ezután közvetlenül a magyar kamara intézte, csak ellenőrzését és felügyeletét (inspectio) hagyták meg

Next

/
Oldalképek
Tartalom