Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

V. A KAMARAI ADMINISZTRÁCIÓ TÖRTÉNETE 1723 -1773

b) Iroda és kiadóhivatal A titkár által elkészített, és a tanácsülésen elfogadott fogalmazványokat, mielőtt lemásolásra kerültek, a titkár átküldte a számvevőségnek (rávezetve az iratra: „Videat officina rationaria"), hogy ott, ha az ügynek pénzügyi, gazdasági kihatása volt, a szükséges lépéseket megtegyék. A számvevőség egy külön, ún. „Vidít liber"-ben tartotta nyilván a hozzá érkező iratokat. Ha a számvevő a kiadmányon változtatást látott jónak, egy külön íven összefoglalta véleményét, és azt az iratokkal együtt visszaküldte a titkárnak, ő viszont az adminisztrátornak mutatta be azokat, és ha szükségesnek látszott, végrehajtották a számvevőség által proponált vátoztatást. Miután a számvevőség láttamozta a fogalmazványt (Vidít officina rationaria), az ügyiratokat a kiadó kapta kézhez, aki a fogalmazványokat lemásolásra kiadta a kancellistáknak, majd összeolvasta a fogalmazvány és a tisztázat példányait, és megcímeztette az expedíciót. A fogalmazványra a kancellista rávezette a lemásolás, a kiadó az összeolvasás idejét. Ugyancsak a kiadó gondoskodott az esetleges mellékletek másolatban vagy eredetiben történő csatolásáról (ennek mikéntjét a titkár már korábban rávezette a fogalmazvány hátlapjára: „fiat copia et accludatur", originale accludatur, copia asservetur", vagy egyszerűen: „detur ad acta" stb.). Ezután a kiadó megpecsételésre vitte a kiadványt. Az adminisztrációnak - az előző korszakkal szemben - saját titkos pecsétje (sigillum secret um) volt, amelyet a tanácsteremben egy kétzár as ládikában tartottak: egyik kulcsa az adminisztrátornál, illetőleg helyettesénél, másik a titkárnál volt. Titkos pecsétet használtak a felterjesztéseknél, alsóbb tisztviselőknek adott rendeleteknél, utalványozásoknál, szerződéseknél, szabad királyi városoknak szóló leveleknél stb.; egyéb kiadványokat az adminisztrátor és a tanácsosok saját pecsétjükkel erősítettek meg. A megpecsételt iratot sajátkezúleg írta alá a titkár, illetőleg a magyar kamarához, szabad királyi városokhoz szóló iratok esetében az adminisztrátor is. Az expedíció elküldéséről, az expediálás napját rávezetve a fogalmazványra, a kiadó gondoskodott. Ugyancsak a kiadó válogatta ki az ügyiratokból a fogalmazványokat, azokat havonta fascikulusokba kötötte, a kiadói segédekkel pedig segédkönyvet készíttetett hozzájuk. A fogalmazványok sorozatát a kiadóhivatal őrizte, az ügyiratok többi darabját viszont az expediálás megtörténte után a kiadó átküldte részben az irattárba (ti. a felsőbb rendeleteket, alsóbb hivatalok jelentéseit, magánosok vagy egyéb szervek átiratait, illetőleg beadványait és ezek mellékletét), részben a számvevőségbe (az iratok gazdasági, számviteli érdekű mellékleteit, összeírásokat, leltárakat, becsléseket, számadásokat, kivonatokat stb.). Az egymáshoz szorosan kapcsolódó két segédhivatalban, a kiadóhivatalban és az irodában alkalmazott fogalmazók, kiadói segédek, kancellisták és járuinokok közvetlen elöljárója a kiadó, magasabb főnöke a titkár, illetőleg titkárok voltak. Emellett a tanácsosok egyike hetenként köteles volt ellenőrizni a segédhivatalok munkáját.