Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

V. A KAMARAI ADMINISZTRÁCIÓ TÖRTÉNETE 1723 -1773

vitatensis) és jogi, illetőleg fiskális (juridica commissio) bizottságot. (A jogi bizottság már 1768-ban, a többi valószínűleg csak 1770-ben alakult meg.) A tanácsosokat az adminisztrátor osztotta be bizottságokba, mindegyik mellé kirendelte a két titkár egyikét és egy jegyzőkönyvvezető aktuáriust. A jogi bizottságban rendszeresen részt vett a jogügyi aligazgató, a gazdaságiban a számvevő. A bizottságok belső ügyviteli szervek voltak, döntési, intézkedési joggal nem rendelkeztek, külső szervekkel nem levelezhettek, hatáskörük csupán a számukra kiosztott ügyek tanácsbeli tárgyalásának szakszerű előkészítésére terjedt ki. A döntés joga tehát továbbra is a teljes tanácsülésnél maradt. Emellett azonban az egyes bizottságok külön szervezettel és ügyvitellel rendelkeztek. A bizottságok elé utalandó ügyeket a teljes tanácsülés jelölte ki. A megfelelő ügydarabokat az illetékes bizottsághoz beosztott titkár vette át, aki átadta azokat a bizottság actuáriusának, hogy a bizottsági ülésjegyzőkönyv számára kivonatolja őket. Azután a titkár vette újból kézbe az iratokat, kikereste az elődokumentumokat, esetleg kikérte a számvevőség véleményét, ha a szükség úgy kívánta, az ügyet előzetesen köröztette a bizottság tanácsosai közt stb., majd az összeült bizottság előtt előadta az ügyet. A bizottsági tárgyalás után az aktuárius a határozatot, helyesebben: bizottsági véleményt (votum) bevezette a bizottsági ülésjegyzőkönyvbe (protocollum commissionale), amelyet az elnök, a titkár és az aktuárius út alá. E jegyzőkönyv alapján folyt le azután a tárgyalás a legközelebbi teljes tanácsülésen, ahol a szokott módon határoztak. A döntés többnyire a bizottság véleményének megfelelően született meg, de ez utóbbit a tanácsülés meg is változtathatta. Bizottsági üléseket nem rendszeresen, meghatározott napokon tartottak, hanem aszerint, ahogy a felmerült ügyek megkívánták. A bizottsági ügyintézés fontos lépést jelentett előre a munkamegosztás, szakszerűsödés terén, ám az adminisztrációnál csak a korszak utolsó négy évében honosodott meg, és csupán bizonyos ügykörökre, azokon belül is csak bizonyos bonyolultabb, fontosabb ügyekre szorítkozott. A bizottságok elé nem utalt ügyeket továbbra is titkárok készítették elő, és ismertették az üléseken. Az adminisztrációnál a hatvanas években már két titkár szolgált, köztük az ügyeket részben formális, részben tárgyi alapon osztották fel. Az egyik intézte az uralkodó rendelkezése alá tartozó (negotia publica), a magyar kamarának jelentett ügyeket, továbbá a jogi, városi és gazdasági, uradalmi kérdéseket, a másik részben ugyancsak gazdasági, továbbá a harmincadokkal összefüggő és a befutott kérvényekkel, magánügyekkel, belső adminisztrációs kérdésekkel foglalkozott. A tanácsjegyző a tanácsülés előtt legalább két nappal jegyzék mellett átküldte a megfelelő szaktitkárhoz a következő ülésen sorra kerülő ügyek iratait. Olyan sürgős ügyeket, amelyeknek nem volt nagyobb jelentőségük, nem érintettek fontos kamarai érdekeket, az elnök tanácson kívül is elintéztethetett, megparancsolva a titkárnak a fogalmazvány elkészítését: de a soron következő ülésen utólag az ilyen expedíciót is ismertetni kellett.