Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

V. A KAMARAI ADMINISZTRÁCIÓ TÖRTÉNETE 1723 -1773

a számvevővel megbeszélte: melyek a legsürgősebb, legfontosabb ügyek, és az ülésen ezeket vették előre. A titkár azután előkészítette az egyes ügyeket (előiratokat, a tárgyalásnál várhatóan fontos dokumentumokat keresett ki, tanulmányozta azokat stb.). Jogi vonatkozású kérdésekben az adminisztrátor előzetesen kikérte a jogügyi aligazgató írásbeli opinióját is. Gazdasági kérdésekben a számvevő adta be véleményét. A fontosabb, nagyobb súlyú ügyeket már e korban néha a kérdéshez leginkább értő tanácsos még az ülés előtt megkapta tanulmányozásra. Az ülésen az elnök bevezető szavai után a titkár ismertette az egyes ügyeket, majd az elnök felszólította először a kérdéshez legjobban értő tanácsost, hogy fejtse ki véleményét, azután rang szerint tette meg hozzászólását a többi tanácsos. Végül minden egyes ügyet az elnök foglalt össze, majd sor került a szavazásra. Ha a szavazatok egyenlő arányban oszlottak meg, az ügyet a vélemények pontos rögzítése mellett továbbították eldöntésre a magyar kamarához. Ha többségi döntés mellett is valamelyik tanácsos ragaszkodott különvéleményéhez, ezt a magyar kamarához szóló felterjesztés mellé csatoltan ugyancsak megküldték Pozsonyba. A tanács határozatát már 1716 óta a tanácsjegyző (protocollista), abban a sorrendben, ahogy azok tárgyalásra kerültek, bevezette a tanácsülési jegyzőkönyvbe. A határozat alapján a titkár elkészítette az ügyben szükséges fogalmazványt, illetőleg fogalmazványokat, amelyeket a következő ülés elején ismertetett, illetőleg - a fontosabbakat - teljes szövegében felolvasott. A titkár segédei voltak a fogalmazásban a. fogalmazók (concipistae). A tanács által elfogadott fogalmazványt az expediálhatóság jeléül az ülés elnöke és a titkár írta alá. Ugyancsak aláírásukkal hitelesítették az előző ülés jegyzőkönyvét. Bizottsági ügyintézés A tanácsi ügyintézés tehát lényegében két fontos fázisból állt: az előkészítésből és az érdemi döntésből. Az előkészítés túlnyomórészt a titkár, illetőleg titkárok feladatköre volt, tehát olyan tisztviselőké, akik nyilváníthattak ugyan véleményt a tárgyalás során is, de szavazati joguk nem volt, az érdemi döntésbe nem folyhattak bele. Ebben a tekintetben a szepesi adminisztrációnál (mintegy két évtizedes késéssel a magyar kamarához képest) az 1760-as évek végén következik jelentós változás. Ennek lényege, hogy az ügyek előkészítésének folyamatát olyan ügyek esetében, amelyek szélesebb körű előzetes vizsgálatot, előiratok tanulmányozását, nagyobb körültekintést igényelnek, vagyis amelyeket a tanácsülésben kielégítően elintézni nem lehetett, a titkár kezéből kiveszik, és az adminisztráció bizonyos tanácsosaiból alakult, szakosított kebelbéli bizottságok (commissio) kezébe adják. Ezáltal az ügyek mélyrehatóbb, szakszerűbb előkészítése vált lehetővé: ugyanazon tanácsosok ugyanazon ügykörökre specializálták magukat. 1768 -1770-ben négy bizottságot alakítottak az adminisztrációnál, a legfontosabb négy ügykörre: harmincadügyi (tricesimalis), gazdasági, azaz uradalmi ügyekkel foglalkozó (oeconomica), városi (ci-