Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

V. A KAMARAI ADMINISZTRÁCIÓ TÖRTÉNETE 1723 -1773

Bécs és Kassa közt. Ez is mutatja a szepesi adminisztráció fontosságát: közvetlenül egyetlen más alárendelt kamarai hatóság (adminisztráció, felügyelőség stb.) nem levelezett, még kivételképpen sem az udvarral. Az első évtizedekben a mindkét felet kölcsönösen érintő ügyekben a magyar kancellária és a helytartótanács is levelezett közvetlenül a szepesi adminisztrációval. Erre vonatkozóan az a megszorítás érvényesült, hogy például a fiskus ügyeit érintő kancelláriai átiratok ügyében addig nem lehetett intézkedni, amíg a magyar kamarán keresztül az uralkodót nem informálták, és resolutiót nem kaptak. Ugyancsak ha birtokadomány, zálog, birtokba iktatás stb. ügyében a magyar kancellária a bécsi udvari kamara tudomása nélkül adott ki valamely kiváltságlevelet, az adminisztráció az ilyennek helyt nem adhatott. A magyar kamara jelentősen megnőtt, de nem kizárólagos irányító szerepe tulajdonképpen a magyar és az udvari kamara közti viszony függvénye volt. A magyar rendiségnek még az 1720-as években sem sikerült elérnie az udvari kamara kiiktatását a magyar kincstári ügyek intézéséből. A magyar kamara javaslatait továbbra is az udvari kamara terjesztette - előzetes tanácskozás után - a király elé, így az uralkodói döntés gyakran az udvari kamara véleménye alapján született meg. A magyar kamara és az uralkodó közvetlen érintkezését, magyar ügyekben a bécsi kamara illetéktelenségét az 1723-i országgyűlés sem tudta kierőszakolni. Csak az 1741-i országgyűlés törvénycikke mondta ki (14. artikulus), hogy a magyar kamara az „udvari kamarától való függetlenség (independentia) demonstrációjaképpen" jelentéseit ezentúl közvetlenül (immédiate) a királyhoz intézi, és a leiratokat ugyancsak közvetlenül kapja. E közjogi fejlődés eredménye, hogy az 1748. július 24-i rendelettel a magyar kamara elnyerte a magyar udvari kamara (Camera Regja Hungarico-Aulica) címet. Hogy a valóságban hogyan alakult a továbbiakban a magyar kamara és az udvari kamara viszonya, egyelőre ismeretlen, annyi azonban bizonyos, hogy a magyar kamara szerepének emelkedése a szepesi adminisztrációval való viszonyában már a negyvenes évek derekától fogva éreztette hatását. A magyar kamara szerepkör-növekedése szemmel láthatóan az egész magyarországi kamarai ügy teljesebb kézbevételét, a közvetlen irányítás fokozódását vonta maga után. Az utalványozási jogot például 1749-től kizárólagos hatáskörrel a magyar kamara kapta meg, az udvari kamarának abba nem volt befolyása. Az alsóbb tisztviselők számadásait a magyar kamara most már nemcsak felülvizsgálta és véleményezte, hanem végső fokon maga fogadta el, és nem továbbította Bécsbe. A szepesi kamarai adminisztrációnál a viszonylagos (maradványaiban élő) önállóság teljes megszűnése figyelhető meg. A negyvenes évek derekától nincs már közvetlen levelezés a szepesi adminisztráció és az udvari kamara között. A királyi rendeleteket minden esetben a magyar kamara közvetíti Kassára. Más központi kormányhatóságok (kancellária, helytartótanács) ugyancsak a magyar kamara közvetítésével leveleznek az adminisztrációval. Az irányítás tehát minden tekintetben, teljes joggal a magyar udvari kamara kezébe kerül. Ezzel párhuzamosan megkezdődik az