Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

V. A KAMARAI ADMINISZTRÁCIÓ TÖRTÉNETE 1723 -1773

adminisztráció ténylegesen gyakorolt hatáskörének fokozatos, tudatos csökkentése is. A sort egy királyi intézkedés nyitja meg: 1744 végén az uralkodó az egész magyarországi bányaügyet, így a. felső-magyarországi bányászatot (Szomolnok, Nagybánya) is kivonta a kamarai kezelésből, és előbb egy külön udvari bizottság, majd (1747) egy udvari igazgatókollégium irányítása alá rendelte. A többi intézkedés azonban már kizárólag a magyar kamarától eredt. A XVIII. század tízes-harmincas éveiben a nagy kiterjedésű, értékes kincstári uradalmak egy részét fokozatosan kivonták a szepesi adminisztráció hatásköréből, és közvetlenül a magyar kamara vagy valamelyik újonnan szervezett partikuláris adminisztráció, illetőleg külön kinevezett, bizonyos fokú önállósággal rendelkező direktorok alá rendelték. Erre a sorsra jutott a 40-es évek derekától a 60-as évek végéig az ungvári, nagyváradi, diósgyőri, püspökladányi, egy ideig a sóvári uradalom, egyesek (munkácsi, szentmiklósi, szepesi, ónodi, szatmári stb.) magánkézbe kerültek, úgyhogy 1770-re az 1720 táján még mintegy 15 uradalomból összesen három (Tokaj, Peklin, Sóvár) maradt az adminisztráció kezelésében. A sóvári bányafelügyelőség ugyancsak közvetlenül a magyar kamara irányítása alá került. Az 1743-ban az udvari kamarától az adminisztrációhoz visszarendelt sóügyet 1756-ban részben egyenesen a magyar kamara, részben az akkor szervezett máramarosi adminisztráció alá utalták. A máramarosi adminisztrátor eleinte függő, levelezési viszonyban volt ugyan a szepesi adminisztrációval, de irányítását rövidesen mindenben a magyar kamara vette át. A harmincadok egy részét egyenesen a magyar kamarának rendelték alá (1749: Debrecen, Nagyvárad, Margitta), más részét a máramarosi adminisztrátor és a sóvári felügyelő alá helyezték (1753, 1768), és csak egy szűkebb, az ún. kassai kerület felügyeletét hagyták meg nála; a számadások revízióját közvetlenül a pozsonyi számvevőség vette át. A kassai pénztár számadásrevízióját 1746-tól elvonták a kassai számvevőségtől, és ugyancsak a pozsonyi számvevőség feladatává tették. A fiskális birtokügyek, háramlások stb. intézését Felső-Magyarországra nézve is nagyrészt a magyar kamara vette kézbe, amely a szepesi adminisztrációnak sokszor még véleményét sem kérte ki. Az adminisztráció szerepkörének, jelentőségének az 1740-es évek derekától az ötvenes-hatvanas években fokozódó csökkenése, a magyar kamara kizárólagos irányító szerepe fejeződött ki abban, hogy az adminisztráció soron következő újabb utasítását (mivel 1723-tól „az egész magyarországi kamarai ügy helyzete és ügyvitele változáson ment át, az egészében immár udvari rangot viselő magyar kamarának rendeltetett alá") a „kamarai ügy új kívánalmainak megfelelően" 1770. március 16án a magyar kamara bocsátotta ki. Az új utasítás egyébként nem érintette az 1723-i szervezeti alapokat, hangsúlyozta viszont az 1740-es évektől a gyakorlatban már megvalósult állapotot: a magyar kamara egyedüli és kizárólagos főhatóságát, regisztrálta az ügykörök szűkülését, és az ügyintézés új formáját (bizottságok) írta elő.